olvasni jó

2018.02.18. 22:34

A magyar széppróza napját ünnepelték

Jókai Mór születésnapján rendezték meg a magyar széppróza napját, amelyen novellaíró verseny, antológia-bemutató és koncert is várta a közönséget vasárnap a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Balog Zoltán azt hangsúlyozta, hogy olvasni csak akkor lehet, ha van mit és érdemes. Ha időről időre megszületnek a művek, amelyek korunk nyelvén, de örök igénnyel fogalmazzák meg mindazt, amit

A hazáért, a magyar nyelvért és kultúráért felelősséget érző és vállaló Jókai Mór köteteit pedig ma is érdemes levenni a polcról, az ő hősei valódi hősök voltak, a betyárok betyárok, az arisztokraták arisztokraták, a szerelmesek szerelmesek – tette hozzá.

Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának vezetője a magyar széppróza napjának elnevezéséről elmondta:

Gál Sándor felvidéki író javaslatára született meg, aki szerint a próza túl tág fogalom, míg a széppróza az irodalmi értelemben vett prózára utal.

Jókairól azt emelte ki, hogy van tőle mit tanulni, művei közel hozzák a történelmet és jól tükrözik a magyar nyelv állapotát.

A magyar széppróza napjához február 12. és 23. között Kárpát-medence szerte a kistelepüléseken és a nagyvárosokban 61 intézmény, kulturális egyesület, könyvtár, önkormányzat csatlakozott és szervez programokat. Több mint 120 rendezvény várja a közönséget 79 településen, 150 kortárs prózaíró és irodalomtörténész közreműködésével – közölte Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke.

A PIM őrzi Jókai Mór számos ereklyéjét, kéziratát és a balatonfüredi emlékházat is gondozták – emlékeztetett Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója.

Borítókép: MTI /Mónus Márton

Címkék#irodalom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!