Színház- és Filmművészeti Egyetem

2018.01.17. 16:23

Nemzetközi egyetemi művészeti fesztivált rendez az SZFE

Az idén második alkalommal megvalósuló FACT-en (Festival Arts Cinema Theatre) hat külföldi és két magyarországi színművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be 16 produkcióval. Az eseményt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) február 1-je és 4. között rendezi meg. 

Kiss Csaba rendező, a FACT fesztivál művészeti vezetője, az SZFE osztályvezető tanára a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: az idei fesztiválnak jelentős filmes programja lesz. Az európai egyetemi színművészeti fesztiválok között a budapesti FACT különlegessége a két nagy művészeti ág, a film és a színház együttes bemutatkozása, továbbá a társművészetek megjelenése, a díszlet- és jelmeztervező hallgatók munkáinak bemutatása. Az idei kiállításon a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának látványtervezői mutatkoznak be alkotásaikkal, makettek, jelmeztervek, bábtervek lesznek láthatók.

A fesztiválra – amelynek neve a Festival, Arts, Cinema és Theatre szavak kezdőbetűiből áll össze – meghívást kaptak a müncheni, a prágai, a brnói, a bukaresti, a reykjavíki, a versciói és a kaposvári színművészeti egyetem produkciói. A rendezvénynek otthont adó SZFE négy előadást mutat be. Az idei fesztiválon a tavalyihoz képest kétszer annyi, összesen 16 produkció látható.

A FACT célja, hogy lehetőséget adjon magyar és külföldi diákoknak, hogy nemzetközi közönség előtt mutassák be vizsgafilmjeiket és vizsgaelőadásaikat, közös műhelymunkákon vegyenek részt és hosszú távú szakmai kapcsolatokat építsenek ki.

A fesztivál műsorán az egyszemélyes (egynézős) produkcióktól a sokszereplős, nagyszínpadi előadásokig több különleges program kap helyet, az előadások magyar és angol felirattal láthatók. A művészeti vezető kiemelte a reykjavíki Izlandi Művészeti Akadémia A szerződés című produkcióját és a bukaresti színház- és filmművészeti egyetem Az ember tragédiája nyomán készült előadását. Hozzátette: a fesztivál további két különleges vendége a svájci Verscióban működő Accademia Teatro Dimitri, amely három előadással is bemutatkozik, valamint a prágai DAMU, amelynek szintén több produkciója lesz látható, és az egyetemeken folyó oktatásról is képet kaphatnak az érdeklődők.

Kiss Csaba kiemelte:

az alkotókat a fesztivál teljes idejére vendégül látja az SZFE, ezáltal valódi találkozások, érdemi párbeszédek, későbbi együttműködések jöhetnek létre.

Több kísérőrendezvényt, köztük workshopot, konferenciát is tartanak. Mint mondta, első alkalommal szerveznek olyan tanácskozást, amelyre valamennyi magyar nyelvű színházi felsőoktatási intézmény oktatóit meghívták, a magyar színészképzésről szóló konferencián a budapesti mellett az újvidéki, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és a kaposvári egyetem szakmai és elméleti oktatói vesznek részt.

Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője a sajtótájékoztatón az egyetem vizsga- és diplomafilmjeinek nemzetközi sikereiről beszélt. Kiemelte, hogy az SZFE-n folyó oktatásra és a fesztiválra is olyan komplexitás jellemző, amely a világon kevés helyen található meg. A fesztivál filmes programjáról elmondta: az első két napon az SZFE vizsga- és diplomafilmjeiből láthat válogatást a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban, emellett a fesztivál vendégei is bemutatják vizsgafilmjeiket.

Mint mondta, a FACT keretében konferenciát rendeznek Fábri Zoltán alkotói munkásságáról, továbbá minikonferenciát szerveznek a filmes oktatás jelenéről és jövőjéről. A képzésben a reform és az önreflexió fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy a FACT-en Erdély Mátyás, a Saul fia című film operatőre is workshopot tart. Elmondta:

a rendezvény filmes részének fesztiváligazgatója Enyedi Ildikó filmrendező lesz.

Kiss Csaba kiemelte: a szervezők munkáját segítette, hogy az SZFE belépett az E:UTSA (EUROPE: Union of Theatre Schools and Academies) egyetemi szervezetbe, amelynek 14 művészeti egyetem a tagja. Az MTI-nek elmondta: a fesztivál az idén mintegy 8 millió forintból valósul meg, az egyetem saját forrásai mellett az NKA és az MMA támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!