XI. Gyergyószárhegyi Írótábor

2018.09.23. 21:00

Varga László Edgár költő kapta a Csiki László-díjat

Az idei díjazott a tavaly megjelent második, bejárónőm: isten című verseskönyvéért kapta az elismerést.

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban – közölte vasárnap a Hargita megyei tanács – írja a Maszol.

A megyei önkormányzathoz tartozó Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótáborban kétévenként adják át a Csiki László-díjat fiatal erdélyi magyar írónak vagy költőnek. Csiki László sepsiszentgyörgyi költő, drámaíró, műfordító tíz éve hunyt el, a róla elnevezett irodalmi díjat néhai Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész kezdeményezésére hozták létre – emlékeztetett rá Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal vezetője.

Az idei díjazott a tavaly megjelent második, bejárónőm: isten című verseskönyvéért kapta az elismerést. Varga László Edgár 1985-ben született Margittán. Székelyhídon nőtt fel, majd biológia szakos egyetemi diplomát szerzett Kolozsváron. Tanulmányai befejeztével a sajtóban helyezkedett el, kilenc évig a Krónika című napilap munkatársa volt. Kolozsváron él és a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. Első kötete 2014-ben jelent meg Cseréptavasz címmel, és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány debütdíját, valamint a Méhes György-debütdíjat nyerte el.

Borítókép: maszol.ro

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!