Kézilabda

2017.12.10. 21:53

Ez volt az utolsó világversenye Görbicz Anitának

A németországi világbajnokság volt az utolsó nagy nemzetközi tornája a magyar női kézilabda-válogatottban – jelentette be Görbicz Anita.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosa kijelentette, 35 évesen már nem lesz ott a jövő decemberi franciaországi Európa-bajnokságon, illetve 36 esztendősen nem vállalja a szereplést a következő, 2019-es világbajnokságon.

A magyar csapat vasárnap 29-26-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes Franciaország együttesétől a vb lipcsei nyolcaddöntőjében, így kiesett.

„Úgy jöttem ide, hogy mindenképpen szeretnék a négy közé kerülni, és a lehetőség adott volt”

- mondta csalódottan Görbicz.

A tapasztalt kézilabdázó kisebb térdsérüléssel lépett pályára vasárnap, ráadásul Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal ellentétben a klubcsapatának vezetőedzője egy ideje már nem irányítóként számít rá, a saját teljesítményével kapcsolatban mégis hangsúlyozta, nem keres kifogásokat.

A magyar együttes teljesítményéről elmondta, mentálisan és fizikálisan is jobbak, fejlődtek a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest. Értik Rasmussen taktikáját, de abban előre kell lépniük, hogy azt ne csak egy-két mérkőzésen tudják megvalósítani.

„Nagyon elszánt volt a csapat, de talán még jobban kell összpontosítanunk. Ma is nagyon szerettünk volna nyerni, de folyton csak mentünk az eredmény után”

- értékelt Görbicz, aki szerint kiegyensúlyozottabb játékra lett volna szükség a válogatottól a németországi tornán.

A magyar együttes múlt szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól 30-22-re, vasárnap a svédektől 25-22-re kapott ki, majd kedden Argentínát 33-15-re, csütörtökön Lengyelországot 31-28-ra, pénteken pedig Csehországot 30-29-re legyőzte, így a harmadik helyről jutott tovább a B csoportból.

Az előző, két évvel ezelőtti világbajnokságot a 11. helyen zárta a magyar együttes Dániában. Az idei helyezése a nyolcaddöntők második napjának végén, hétfő este válik ismertté.

Görbicz Anita négyszer állhatott dobogón világversenyen: a 2003-as világbajnokságon ezüstérmes, 2005-ben bronzérmes volt, az Európa-bajnokságon 2004-ben és 2012-ben is harmadik helyezést ünnepelhetett.

A magyar szövetség statisztikája szerint eddig 232 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1111 gólt szerzett.

Borítóképünkön Görbicz Anita a németországi női kézilabda-világbajnokság B csoportjában játszott Norvégia-Magyarország mérkőzésen Bietigheim-Bissingenben december 2-án. Forrás: MTI / AP / Marijan Murat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!