Ocean's Seven

2018.08.05. 19:54

Jobban van Mányoki Attila

A hosszútávúszót szombaton, verseny közben kellett kórházba szállítani.

Javult, így már nem kritikus, hanem stabil az állapota Mányoki Attilának, aki szombaton kísérelte meg átúszni az Északi-csatornát – írja az Echo TV honlapja.

A légvonalban 35-40 kilométert jelentő táv megtételének az észak-ír Donaghadee partjainál vágott neki Mányoki, ám a sok medúzacsípés következtében nem működött jól a légzőrendszere, és folyamatosan a száján is próbált levegőt venni. Így azonban nagyon sok tengervizet nyelt, ezért nagyon erős gyomorproblémái voltak, továbbá a tüdejébe is került a sós vízből, ezért fel kellett adnia a kísérletet. Jelenleg is intenzív osztályon ápolják.

A magyar sportember számára ez volt az Ocean's Seven utolsó, egyben legnehezebb állomása, amellyel lezárhatta volna a hét, kivétel nélkül rendkívül nehéz feladatból álló sorozatot. Ez eddig mindössze 11 embernek sikerült, így Mányoki lehetett volna a világon a tizenkettedik, egyúttal az első magyar, aki erre képes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!