Pekingi tenisztorna

2018.10.04. 08:43

Babosék a negyeddöntőben búcsúztak

Az első helyen kiemelt magyar-francia kettős a Lucie Hradecka-Jekatyerina Makarova cseh-orosz duótól szenvedett vereséget.

Babos Tímea és Kristina Mladenovics a pekingi tenisztornán, 2018. szeptember 27-én.

Forrás: AFP

Fotó: Xinhua/Xiao Yijiu

A versenyeket szervező WTA honlapja szerint Babosék párosa nem kezdett jól a mérkőzésen, hiszen ellenfele az első két adogatójátéka alkalmával bréklabdához jutott, és másodszorra ki is használta azt. A magyar teniszezőnek és társának, Kristina Mladenovicsnak csak a szett legvégén volt esélyük visszavenni az elvesztett szervát, ám Makarováék két fogadóesélyt hárítva 37 perc alatt előnybe kerültek.

A második játszma jobban alakult az első kiemelt kettős számára: előbb bréklabdát hárítottak, majd elvették a hetedikként rangsorolt Makarováék szerváját, és mivel ezt a felvonás legvégén még egyszer megtették, bő egyórányi játékot követően döntő rövidítés következett. Ebben az adogatásait jobb százalékban megnyerő cseh, orosz kettős bizonyult jobbnak, így Babosék 1 óra 24 perc alatt búcsúztak.

Babos Tímea egyesben a második fordulóban esett ki.

Borítókép: Babos Tímea és Kristina Mladenovics a pekingi tenisztornán, 2018. szeptember 27-én.

Forrás: AFP / XIAO YIJIU / XINHUA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!