gyorsasági kamion-Eb

2018.11.19. 13:16

Újra magyar pilótával indul a magyar kamioncsapat

Az Oxxo Hungary Truck Racing Team a 20 éves Molnár Bendegúzzal a volán mögött áll rajthoz a következő idényben.

Sárosi Brúnó csapatfőnök az MTI-nek azt mondta, a brit Ryan Smith nyári távozása után több szempont is amellett szólt, hogy fiatal pilótát szerződtessenek. Az egyik ok az volt, hogy hosszú távra terveznek.

„Olyan versenyzőre van szükségünk, aki együtt tud működni a csapattal, elfogadja, amit mondunk, de tehetségével, érzékeivel hozzá tud tenni a fejlesztésekhez, az ideális beállítások megtalálásához” – mondta a csapatfőnök. Hozzátette,

Molnár Bendegúzt a tehetsége, személyisége, elhivatottsága a győzelem és a siker elérése felé hajtja,

megvannak a céljai és mindent meg is tesz azoknak az eléréséért.

Molnár 2016-ban, a Race Star elnevezésű, magyar szervezésű tehetségkutató versenyen tűnt fel, melyen 100 jelölt között bizonyult a legjobbnak, majd még abban az évben második lett a Suzuki Swift Európa Kupában, tavaly pedig megnyerte a sorozatot.

Molnár Bendegúz / Facebook

„A felkészülésünk jelenleg is folyamatosan zajlik, az eszközöket rendbe kell tenni, felújítani, kicserélni, alkatrészeket, tartalék alkatrészeket beszerezni. A télen új versenykamiont építünk, amely várhatóan tavasz elején elkészül, így lesz időnk a szezon előtt tesztelni” – mondta Sárosi Brúnó.

A csapatfőnök úgy fogalmazott,

a 2019-es idényben a legfőbb feladat a tanulás lesz Molnár Bendegúz számára, a csapatnak pedig a kamion fejlesztése az elsődleges cél.

Hozzátette, hogy mindkettő „rengeteg munkát igényel”, de ezzel együtt a dobogós helyekért akarnak harcba szállni.

„Hogy hova tudunk majd odaérni, mennyit fejlődtek az ellenfelek az egyre erősebb és kiegyensúlyozottabb mezőnyben, milyen új versenykamionokat építenek, ez megjósolhatatlan. Egy biztos: mi, ahogy eddig is, mindent meg fogunk tenni a jó eredményért” – jelentette ki Sárosi, és kitért rá, hogy hosszú távú terveik között szerepel a két versenykamion, két pilóta felállás, ami, ha minden az elképzeléseik szerint alakul, akár már 2020-ban megvalósulhat.

A Kamion Európa-bajnokság magyarországi első futama a mogyoródi Hungaroringen 2017. augusztus 26-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

„Az első feladat Bendegúzzal stabilan a mezőny elején autózni, és ismét meghatározó csapata lenni az Eb-nek, aztán amint ezt elértük, lehet beszélni a második versenyzőről” – mondta a csapatfőnök.

Az Oxxo Hungary Truck Racing Team 2019-ben az Európa-bajnokság összes futamán rajthoz akar állni, ez Sárosi szerint azért is fontos, hogy fiatal pilótájuk minden pályát megismerjen, és tapasztalatot gyűjtsön a versenyhelyszínekről és az ellenfelekről.

„Újra Eb-t szeretnénk nyerni, újra magyar pilótával és száz százalékban magyar csapattal. Most csak ez lebeg a szemünk előtt, ezen dolgozunk”

- fogalmazott a csapatfőnök.

Molnár Bendegúz számára az a legfontosabb, hogy minél hamarabb „akklimatizálódjon, felvegye a ritmust, és minél többet tapasztaljon a versenykamionról”, mind a beállítások, mind a vezetés szempontjából.

„Nagyon hosszú tanuló időszak következik most számomra, hiszen egy versenykamionban jóval több dologra kell figyelni, mint egy kisebb versenyautóban” – mondta a pilóta. – „A rutinos pilótáktól biztosan sokat fogok tudni tanulni. Furcsa lesz, hogy magasan ülök, hogy sokkal több sebességi fokozat és hogy jóval több erő van, valamint hátsókerék-meghajtás. Mindezekkel együtt bízom benne, hogy minél hamarabb a dobogóért tudunk majd küzdeni.”

A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája 2017. augusztus 26-án a Hungaroringen.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az Oxxo Hungary Truck Racing Team 2014-ben és 2015-ben, még Kiss Norberttel a volán mögött nyert kétszer kamion Eb-t, 2016-tól pedig a brit Ryan Smith volt a csapat versenyzője, aki 2016-ban és 2017-ben brit bajnok lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!