siker

2019.08.23. 19:46

Három érmet szereztek a magyarok a kajak-kenu-vb-n pénteken

Kopasz Bálint és Lucz Dóra pedig döntőbe jutott.

A magyar csapat tagjai egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a pénteki döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

Az első hely a Medveczky Erika, Hagymási Réka 1000 méteres kajak kettes nevéhez fűződött – Medveczky tavaly is győzött ebben a számban -, míg a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupáros másodikként zárt 500 méteren. A legrövidebb távon is jutott egy dobogós hely a hazaiaknak: a felnőtt vb-újonc Lucz Anna, Kiss Blanka kajakos duó harmadikként zárt 200 méteren.

A vb első döntős blokkjában – amelyben kizárólag az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeztek döntőket – a közönség nagy örömére minden számban volt magyar hajó.

Hazai szempontból remekül indultak a finálék, az elsőben ugyanis, női kajak kettes 200 méteren, máris magyar érem született Lucz Anna és Kiss Blanka révén. Az UTE fiatal duója – Lucz 20, Kiss 23 éves – előfutam-másodikként egyenes ágon került a döntőbe, s ott sem ijedt meg. A páros remekül rajtolt és az utazó tempót is jól tartotta, s a végén harmadikként csapott a célba a fehéroroszok és az előfutamban is előttük végző szlovének mögött. A címvédő német egység meglepetésre csak hatodik lett.

A folytatásban Korisánszky Dávid és Mike Róbert kenus duója nyolcadikként ért célba a legrövidebb távon, és bár a tiszaújvárosiak Olaszországban született 20 éves versenyzője, Bragato Giada sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába női kenu egyes 500 méteren, remek hajrájával feljött az ötödik helyre, tehát nagyszerűen helytállt.

Ezután a doppingeltiltása miatt a nemzetközi mezőnyből három évig hiányzó, ezen a versenyen visszatért Dombvári Bencért lehetett szorítani K-1 500 méteren. Sokan titkos esélyesnek tartották, de végül még érmet sem sikerült szereznie.

A győzelmet a németek olimpiai és világbajnoka, Tom Liebscher szerezte meg, a Honvéd 26 éves kajakosa ötödikként zárt.

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kenupárosa tavaly hatodik lett fél kilométeren a vb-n, s miután ezúttal megnyerték az előfutamukat, így egyből bejutottak a legjobb kilenc közé, most az éremszerzés volt a céljuk. A döntőben a kínaiak rajtoltak a legjobban, de velük tartottak a magyarok és a spanyolok is. Az ázsiaiak végig bírták az önmaguk által diktált tempót, így magabiztos győzelmet arattak, Hajduék pedig a közönség fergeteges biztatása közepette lehagyták a spanyolokat, és ezüstérmet szereztek.

Női K-2 1000 méteren is magyar éremesély kínálkozott, Medveczky Erika ugyanis címvédőként állt rajthoz – tavaly Csipes Tamarával nyert Portugáliában, most pedig a korábban kétszázon világbajnok Hagymási Rékával indult. A számra hét hajó nevezett, így a finálé volt a magyarok első versenye a vb-n. Favoritként már a rajt után az élre álltak, s később kiderült, hogy kimagaslanak a mezőnyből, egyik ellenfelük sem veszélyeztette a sikerüket. Már féltávnál egy hajóhossz volt az előnyük, s ezt a második ötszázon is megtartották, megszerezve ezzel a magyar válogatott első aranyérmét – már ami az épek küzdelmeit illeti.

A másik pénteki ezres döntőben, férfi K-4-ben Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Kós Benedek az első háromtól jelentősen lemaradva a negyedik helyen végzett.

Kopasz és Lucz Dóra döntős, újabb négy kvótaszerzési esély elszállt

A pénteki versenynap programja öt olimpiai szám középfutamaival zárult a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, a magyar egységek közül kettőnek – a kajakos Kopasz Bálintnak és Lucz Dórának – sikerült beverekednie magát a szombati döntőbe. Férfi K-1 200 és C-2 1000 méteren, valamint női C-1 200 méteren a hazaiak ezen a vb-n nem szereznek tokiói kvótát.

Az ötkarikás számokban nagy a „tolongás” a Maty-éren, így az óriási mezőnyök miatt az előfutam után jellemzően kötelező a középfutam is.

Kajak egyes 200 méteren Lucz Dóra – miután szurkolt testvérének, a Kiss Blankával 200 párosban bronzérmet szerző Annának – nagyot küzdött az első három közé kerülésért. Féltávnál még úgy tűnt, lemarad a továbbjutásról, de aztán remek hajrájával feljött a második helyre a lengyelek olimpiai ezüstérmese, Marta Walczykiewicz mögé, így vízre szállhat egy nap múlva az éremért és a kvótáért.

„Nagyon örülök, hogy sikerült, az edzőmmel majd elemezzük a történteket, és aztán készülök a fináléra. Minden úgy alakult, ahogy terveztük. Nem gondolok a kvótaszerzésre, a döntőben az a célom, hogy kihozzam magamból a legjobbat” – nyilatkozott az UTE 24 éves kajakosa.

A férfiak hasonló számában a négy középfutamból csak az első két-két versenyző és a legjobb harmadik jutott tovább. Csizmadia Kolos futamát hibás rajt miatt visszalőtték, majd a magyar versenyző óriásit harcolt, de végül hat századmásodperccel lemaradt a harmadik helyről, amely döntőt ért volna.

„Tökéletes pályát mentem, a többiek egyszerűen jobbak voltak – értékelt az Angyalföldi VSE 23 éves kajakosa. – A berúgást még vissza kell majd néznem, de egyébként jól mentem. A visszalőtt rajt sem zavart meg, talán még jobban felnyomta bennem az adrenalint.”

A szegediek 19 éves kenusának, Nagy Biankának sem sikerült a kilenc közé kerülés, és így a kvótaszerzés, mert hatodikként ért célba az új ötkarikás szám, a C-1 200 méter utolsó középfutamában, azaz messze volt a továbbjutást érő első három helytől.

„Az előfutamban, ahol csúcsot eveztem, tizedik voltam az időeredményem alapján, szerencse kellett volna ahhoz, hogy döntőbe jussak. Például az, hogy megforduljon a szél, ami nekem kedvezett volna. Fiatal vagyok, a kvótaszerzés nagy feladat lett volna számomra, de a döntő elvárható célkitűzés. A B döntőben igyekszem majd javítani” – nyilatkozott Nagy.

Következtek a férfi kenu kettesek 1000 méteres versenyei, ezekben is az első három között kellett zárni a döntős szereplés lehetőségéért. A magyar egységben az utolsó pillanatban cserélni kellett, a beteg Dóri Bence helyett a rutinos Mike Róbert került Kiss Balázs mögé a hajóba, s az átalakított egység csütörtökön egy ötödik hellyel nyitott az előfutamban. Mike két és fél órával korábban még a 200 méter páros fináléjában szerepelt, de valószínűleg nem ezen múlt, hogy az egy kilométeres középdöntőben nem volt esélye a párosuknak. Az ötödik helyen végeztek, így egy nap múlva ők is a B döntőben szállhatnak csak vízre.

„Nem lehet egyik napról a másikra összetenni egy párost. Kihajtottuk magunkat, ebben a helyzetben ennyi volt a maximum ettől az egységtől” – nyilatkozott Mike Róbert.

A nap zárásaként a friss Európa Játékok-győztes Kopasz Bálint javított a magyar mérlegen, végig együtt haladt a címvédő portugál Fernando Pimentával, hol egyikük, hol másikuk vezetett, s végül a célba is együtt érkeztek. Bár egy hajszállal Pimentáé lett a futamgyőzelem, a 22 éves magyar is magabiztosan lépett tovább a fináléba.

„Annyit adtam ki magamból, amennyit akartam. Nem volt szükség teljes erőbedobásra, az a döntőben visszaütött volna. Biztos, hogy Pimenta is végig taktikázott, de a fináléban mások is nagy ellenfelek lesznek. Az utolsó 200-250 métert nagyon sokat gyakoroltuk az edzéseken, hogy legyen még erőm robbantani a végén” – mondta Kopasz Bálint, a győriek versenyzője.

Azokban az egyes és páros számokban, amelyekben Szegeden nem sikerül a kvótaszerzés, a jövő évi pótkvalifikációs viadalokon még lesz lehetőség a javításra.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!