súlyemelés

2020.04.15. 20:20

Lemondott a nemzetközi szövetség elnöki posztjáról Aján Tamás

Az elnökség szerdán fogadta el az elnök lemondását.

A budapesti székhelyű szövetség közleményében Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte

a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben,

külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) normáinak is megfelel.

„Mostantól megkezdődhet a munka egy friss irányvonal meghatározásáért, amely által elérhetjük a sportunkban rejlő lehetőségek maximumát” – mondta Papandrea. Hozzátette, most az elnökség legsürgetőbb feladata, hogy igazságos és sportszerű módon átdolgozza a kvalifikációs rendszert a jövő évre halasztott tokiói olimpiára és segítse a sportolókat.

A közlemény Aján Tamást is idézi, aki azt emelte ki, hogy élete legjobb részét szeretett sportágának szentelte.

„A tisztújítás, amint a koronavírus-járvány okozta egészségügyi helyzet megengedi, lehetőséget ad majd arra, hogy egy új generáció kezdje meg a munkát a súlyemelés fényes jövőjéért”

- mondta a sportvezető.

Aján Tamás – aki 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját töltötte be, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget – idén januárban

maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg,

és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben. A felfüggesztését azért kérte, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát.

A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a német tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait.

A múlt héten aztán újra előtérbe került az ügy, miután az ARD-hez került Papandreának az elnökség tagjaihoz írt levele, amelyben Aján kizárását kezdeményezte, mert szerinte nem lépett a háttérbe és továbbra is ő intézte az ügyeket.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!