virtuális ünnepség

2020.12.19. 09:40

Január 11-én rendezik az M4 Sport – Az Év sportolója gálát

Január 11-én rendezik az M4 Sport – Az Év sportolója gálát, amelyre a koronavírus-járvány miatt ezúttal nézők nélkül, virtuális díjátadásokkal kerül sor.

„Pokolian nehézzé vált a sportversenyek megrendezése a világjárvány közepette, ugyanakkor a magyar sportolók nagyszerű eredményekkel örvendeztettek meg minket, ezért döntött úgy a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége, hogy a hagyományt folytatva ismét megrendezzük a gálát” – mondta pénteken az M1 aktuális csatornának nyilatkozva Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke.

Hozzátette, próbálnak alkalmazkodni a körülményekhez, és mintául venni a közelmúltban látott nemzetközi díjátadó ünnepségeket, hogy az év legjobbjait megtisztelve, de a fizikai találkozások számát minimálisra csökkentve rendezhessék meg a rangos eseményt.

Szöllősi elárulta, hogy a televíziós produkció a hagyományos helyszínen, a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban készül, ám

a nézőkön kívül a díjazottak és a díjátadók jelentős része sem lesz jelen, sőt a sztárvendégek – egykori hazai és külföldi sportnagyságok, illetve a jelen bajnokai – is csak virtuálisan csatlakoznak a műsorhoz.

Az előre felvett elemekből összevágott 90 perces adás kreatív producere ezúttal is Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke lesz.

A sportújságírók 1958 óta minden esztendőben megválasztják az év legjobbjait, így a mostani lesz a 63. szavazás. A jelöltek listáját ezúttal is az MSÚSZ elnöksége állítja össze, a fogyatékos sportolókra az MPB tesz javaslatot.

Az új kategória, az Év sportpillanata-díj jelöltjeit a gála névadó főtámogatója, az M4 Sport határozza meg, és a szurkolók, valamint a szakírók közösen döntenek.

Az év e-sportolójára, valamint az év szabadidős sporteseményére pályázni lehet, a döntést az MSÚSZ elnöksége hozza meg.

Elképzelhető, hogy az eddigiektől eltérően lesz olyan kategória, ahol a hagyományos tízes helyett ötös lista lesz, ugyanis a koronavírus-világjárvány miatt viszonylag kevés sporteseményt tudtak lebonyolítani idén, így jóval kevesebb volt az eredmény is. A női torna Európa-bajnokság és a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője miatt az internetes szavazás december 30-án kezdődik és január 2-án fejeződik be.

Szöllősi kifejtette, a labdarúgás korábbi külön kategóriáiban a magyar szövetség (MLSZ) kérésére nem hirdetnek győztest, ami mögött az a filozófia húzódik meg, hogy a futballistáknak is az az igazi, a legnagyobb siker, ha az abszolút kategóriákban szerepelnek sikeresen.

„Úgy gondolom, nem is esélytelenek, hiszen több különleges sikerrel örvendeztettek meg bennünket a labdarúgók” – szögezte le Szöllősi.

A kategóriák első három-három helyezettjét január 2-án ismertetik.

A kategóriák:

az Év férfi sportolója

az Év női sportolója

az Év csapata (hagyományos sportágak)

az Év csapata (az egyéni sportágakban)

az Év edzője

MSÚSZ-életműdíj

az Év e-sportolója

az Év szabadidősport-eseménye

az Év fogyatékos sportolója

az Év sportpillanata

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!