vívás

2021.11.18. 10:31

Pusztai Liza: edzőváltás után jó kezdés

Az olimpia után hosszú pihenőt tartott, majd edzőt is váltott a kardozó Pusztai Liza, aki a hétvégén hatodik helyen zárt az orléans-i Grand Prix-n.

Az egyéniben Eb-bronzérmes, korábbi ifjúsági olimpiai bajnok, 20 éves magyar vívó csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta:

kezdésnek ez egy nagyon szép eredmény, különösen a Margaux Rifkiss elleni sikerének örül, ugyanis francia riválisát ezt megelőzően még soha nem tudta legyőzni, most pedig viszonylag simán diadalmaskodott.

Pusztai Liza megjegyezte, új trénerével, Ravasz Etelével rendkívül pozitív volt a háromhetes felkészülés és a versenyen is nagyon jól tudtak közösen dolgozni.

A fiatal vívó szerint ugyan a tokiói olimpia nem úgy sikerült a csapatnak, illetve neki személy szerint sem egyéniben, ahogy remélte, de remek összetételű együttesről van szó, amely 2024-ben, Párizsban akár érmet is nyerhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!