OTP Bank Liga

2023.01.23. 17:46

Pótolt mérkőzéssel indul az év

A második fordulóból elhalasztott Zalaegerszeg-Ferencváros mérkőzéssel kedden veszi kezdetét a 2023-as év a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Kovács Dániel fehérvári kapus buktatja a ferencvárosi Kristoffer Zachariassent a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - MOL Fehérvár FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2021. november 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A címvédő zöld-fehérek annak ellenére magabiztosan, nyolcpontos előnnyel vezetik a tabellát, hogy két találkozóval kevesebbet játszottak, azaz egy újabb győzelemmel már kétszámjegyű különbséget alakíthatnak ki az idény meglepetéscsapatával, az újonc Kecskeméttel szemben. 

A sorozatban ötödik bajnoki címére hajtó, az Európa-ligában nyolcaddöntős fővárosi együttes kerete nem gyengült a téli szünetben, sőt, erősödött is a Slovan Bratislavától leigazolt Myenty Abenával. 

A suriname-i válogatott futballista a védelemben ad nagyobb rotációs lehetőséget Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőnek. 

Bár a Zalaegerszeg meglehetősen jól szerepelt az őszi idényben, ugyanis ötödik helyről várja a folytatást, de hazai pályán nem remekelt, hét meccséből csupán hármat nyert meg. 

Amennyiben viszont ezúttal sikerülne meglepetést okoznia, akkor a bravúros sikerrel a harmadik pozícióba ugrana a tavaly bronzérmes Puskás Akadémiát és a legutóbb ezüstérmes Kisvárdát megelőzve. 

A két csapat jól zárta az előző évet: a Ferencváros öt, míg a ZTE három kör óta veretlen az élvonalban, utóbbi az utolsó vereségét október végén éppen a Groupama Arénában szenvedte el, ahol 2-1-es hazai siker született. 

A találkozót a Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezős szereplése miatt halasztották el. A pótolt találkozót követően a hétvégén már teljes fordulót rendeznek az élvonalban. 

OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott mérkőzés: 

kedd: 

ZTE FC-Ferencvárosi TC 18.30 

A tabella: 

1. Ferencvárosi TC          14 11   1   2    34-12  34 pont
2. Kecskeméti TE            16  6   8   2    23-16  26
3. Kisvárda Master Good     16  7   4   5    27-29  25
4. Puskás Akadémia FC       16  6   7   3    22-18  25
5. ZTE FC                   15  6   4   5    24-17  22
6. Paksi FC                 15  6   3   6    27-26  21
7. Debreceni VSC            16  5   5   6    27-27  20
8. MOL Fehérvár FC          16  5   4   7    20-23  19
9. Mezőkövesd Zsóry FC      16  4   4   8    18-26  16
10. Újpest FC                16  4   4   8    19-29  16
11. Budapest Honvéd          16  4   4   8    16-27  16
12. Vasas FC                 16  3   6   7    13-20  15

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!