Férfi vízilabda ob I

2018.05.26. 19:24

Tizennyolc év után ismét bajnok a Ferencváros

A 38 éves, kétszeres olimpiai bajnok, visszavonuló Madaras egy hihetetlen góllal - kicsúszott a kezéből a labda, amiből így ejtés lett - eldöntötte az összecsapást.

Az FTC-PQS Waterpolo nyerte a férfi vízilabda ob I-et, amelynek döntőjében, a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen 8-7-re legyőzte az elmúlt három kiírásban bajnok Szolnoki Dózsa együttesét.

A Ferencváros tizennyolc év elteltével – története során 22. alkalommal – diadalmaskodott.

E.ON férfi ob I, döntő, 5. mérkőzés:

FTC-PQS Waterpolo – Szolnoki Dózsa 8-7 (3-4, 3-2 1-0, 1-1)

gólszerzők: Varga Dániel 3, Madaras 2, Jaksic, Mitrovic, Vámos 1-1, illetve Prlainovic 2, Zalánki, Cuk, Aleksic, Younger, Bátori 1-1

A párharc végeredménye: 3-2 a Ferencváros javára.

A lélektani előny a szolnokiaknál volt, hiszen az első két, rendkívül simán elveszített mérkőzés után egy magabiztos és egy szoros győzelemmel egyenlítettek. Az élvonalban legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy egy csapat 2-0-s hátrányból fordítva lett bajnok, akkor ez a Honvédnak sikerült a Vasas ellen.

Kereken egy perc telt el a félig nyitott Komjádi Uszodában rendezett összecsapásból, amikor rögtön az első emberelőnyét kihasználta a Ferencváros Jaksic révén. Nem sokat kellett várni a válaszra, Prlainovic ötméteresből egyenlített. A zöld-fehérek újfent fórból jutottak előnyhöz, ezúttal a fináléban eddig viszonylag „csendes” Varga Dániel volt eredményes, de hasonlóan az előbbihez, újra gyorsan egyenlített a Szolnok, Zalánki volt a gólszerző.

A harmadik FTC-előny megjátszása előtt Varga Zsolt időt kért, a végletekig kijátszott figurát Mitrovic fejezte be. A Szolnok is különös figyelmet fordított a fórokra, Cuk bombájával újra döntetlen volt az állás. A nyitónegyed slusszpoénja végül a vendégeké lett, Aleksic hat másodperccel a dudaszó előtt bombázott a hálóba.

A második játékrész egy kettős hazai fórral kezdődött, de Nagy könnyedén hárított. A válogatott kapusa belejött, Varga Dénes ötösét két kézzel „csapta a vízre”. Természetesen ez jó hatással volt a Szolnokra, amely Younger értékesített előnyével két gólra hizlalta a különbséget. Madaras találatával szépített a Ferencváros, de Bátori szinte azonnal eredményes volt. Hazai részről Vámos ötméterese következett, s ezúttal övék volt a slusszpoén, Varga Dániel egyenlített a nagyszünet előtt.

A harmadik felvonást a régi fényében csillogó olimpiai bajnok Varga Dániel harmadik találata vezette fel, a szolnokiaknak pedig láthatóan egyre nagyobb nehézséget okozott az úszás, fáradtan mozogtak. Úgy tűnt, ha az FTC el tud lépni az egygólos különbségről, eldöntheti a bajnoki címet, így a következő előny megjátszása előtt Varga Zsolt időt kért. A kéksapkás vendégek parádés védekezéssel tartották magukat, támadásban viszont nem tudtak eléggé koncentrálni a befejezéseknél.

A záró felvonás elején újra emberelőnyt hibázott a Szolnok, ugyanakkor a vendégek fáradtságát a zöld-fehérek nem tudták kihasználni, így továbbra is egyetlen gól volt a különbség. A Tisza-partiak előtt ott volt a lehetőség, de fórban eladták a labdát. A túloldalon is jött a kiállítás, Varga Zsolt időkérését követően Madarasra jött ki a figura, de Nagy újfent hárított.

Néhány pillanattal később a 38 éves, kétszeres olimpiai bajnok, visszavonuló Madaras egy hihetetlen góllal – kicsúszott a kezéből a labda, amiből így ejtés lett – mégis eldöntötte az összecsapást.

Prlainovic szépített ugyan, de az egyenlítésre már nem maradt ereje a hosszú ideig egyeduralkodó Szolnoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!