Ki nyer ma?

2018.09.23. 16:32

Czigány György boldog ifjú felesége mellett

A műsorvezetés mellett zenei rendezőként, szerkesztőként, újságíróként, íróként és költőként is jegyzik a nevét.

2019. március 3-án lesz öt­ven esztendeje, hogy országhódító útjára indult a Kossuth Rádió élő, komolyzenei vetélkedője, a Ki nyer ma? „Játék és muzsika tíz percben. Aki kérdez: Czigány György.” 1969-től 2007-ig talán nem is volt olyan rádióhallgató az országban, aki ne fújta volna kívülről a műsor szignálját. György neve szorosan összeforrt a vetélkedővel, így hol máshol is találkozhatott volna vele a Borsonline, mint az Astoria Hotel (korábban Szálló) kávézójában, amely négy évtizedig adott otthont a Ki nyer mának?

Tömegek várták az adásokat

A nyolcvanhét éves Czigány György percre pontosan, fiatalos lendülettel érkezik. Megmutatja, melyik asztalnál foglalt helyet műsorvezetőként, odaülünk.

Mindig nagyon sokan eljöttek a felvételekre. Akkoriban még nem volt légkondicionált a helyiség, elô­fordult, hogy a nyitott ablakon nyújtottam ki a mikrofonomat az utcán várakozókhoz – eleveníti fel a műsor fénykorát Czigány. – Sokan bejöttek a kávézóba is. Megkértük a szálló vezetőségét, ne kössék feltételnek a fogyasztást, így bárki bármikor testközelből követhette nyomon az adásokat.

Nem a pénz számított

Bár a vetélkedő 2007-ben megszűnt, az emberek a mai napig nem felejtették el. A műsor játszva oktatta komolyzenei tudásra a hallgatókat, akiknek négy kérdésre kellett válaszolniuk. Ha hibáztak, egy mentőkérdést is kaphattak. Nyereményük kezdetben 300 Ft, később 1500 Ft volt. Így bizton állíthatjuk, nem a pénz, hanem a tudásszomj, a kihívás és a jó hangulat vezérelte a játékosokat.

Éveken keresztül ült ennél az asztalnál, miközben a műsorát vezette Fotó: borsonline.hu

Pár éve újranősült

Czigány György vidám, kiegyensúlyozott ember, aki bővelkedik teendőkben. A műsorvezetés mellett zenei rendezőként, szerkesztőként, újságíróként, íróként és költőként is jegyezzük a nevét. Karácsonykor jelenik meg a 37. verseskötete, a Télikék. Második feleségével, a latin–történelem szakos Simon Erikával az irodalom a közös szenvedélyük, gyakran közös irodalmi estet tartanak, hisz Erika is rendszeresen ír. A házaspár viszontagságos esztendők után talált egymásra.

Az első feleségem, ahogy mondani szoktam, az első Erikám, merthogy ő is Erika volt, súlyos betegségben halt meg. Roppant fájdalmas író-rendező Zoli fiunk elvesztése is, de öröm számomra gyermekeim, Gergő, az operatőr és a pilóta Ildikó léte. Rajta kívül még egy fiunk és egy lányunk született. A sors nem csak elvesz, ad is.

Egy interjúkötet munkálatai révén, kilenc éve találkoztam a második Erikámmal. Olyan jól sikerült a közös munka, hogy nyolc éve összeházasod­tunk. A negyven év korkülönbség elle­né­re harmóniában élünk. A családja mára megkedvelt, ahogy az én gyerekeim is elfogadták őt – meséli.

Czigány György büszke nagypapa. Zoltán fia két unokával ajándékozta meg. Lányunokája épp a Ki nyer ma? műsorból írta a diplomamunkáját.

Borítókép: borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!