nyári hangulat

2018.05.24. 11:56

Folytatódik az Egynyári kaland a Dunán

A népszerű sorozat legújabb évadának első részét szombat este vetíti a Duna tévé.

Az új évad története egy újabb nyár alatt játszódik, azonban az események a Balaton helyett Budapesten folytatódnak.

„A vizes világbajnokság miatt nem tudtunk tavaly a Balatonon forgatni, ezért úgy döntöttünk, hogy felhozzuk a sorozatot a fővárosba” – mondta el az MTI-nek Zomborácz Virág, a sorozat rendezője. Hozzátette, hogy a fővárosi helyszín nemcsak a gyártást könnyítette meg, hanem friss színt is hozott a történetbe. A nézők a már jól ismert szerepelőket ugyanis mindennapi élethelyzetekben láthatják.

Új arcok

Ebben az évadban két új főszereplőt is megismerhetünk: Piti Emőke Enikőt, a minden szabályra fittyet hányó asszisztenst formálja meg, a lányokat megszállottan hajszoló, de az érzelmektől rettegő Ákos megszemélyesítője pedig Fehér Balázs Benő lesz.

Rubóczki Márkó, Piti Emőke, Király Dániel és Walters Lili
Fotó: MTVA

Zomborácz Virág kiemelte, hogy mindkettőjükkel jól ment a közös munka; Emőkének volt már nagyjátékfilmes tapasztalata, így ő rutinnal dolgozott, Benő pedig mostanában leginkább színházi rendezőként tevékenykedik, de szívesen csöppent vissza a színészi szerepbe.

Problémás időszak a felnőtté válás

A harmadik szériában Zsófi (Schmidt Sára) gyakornokként kezd dolgozni egy építészstúdióban, Bence (Rubóczki Márkó) továbbra is a vendéglátóiparban próbál boldogulni, Levi (Király Dániel) magánéleti válságban van, Luca (Walters Lili) pedig készen áll arra, hogy meghódítsa a fővárost. A társaság életét felforgatja a hír, hogy barátjuk, Gábor (Héricz Patrik) az esküvőjét tervezi.

„A felnőtté válás ezen szakasza mindenkit máshogy érint” – mondta a rendező, aki szerint ez az esemény kulcsszerepet játszik az évad végkifejletében.

Ezen kívül minden karakter „életében” egyénenként is változó volt, hogy mire helyezték a hangsúlyt az alkotók. Zsófinál azt tartották fontosnak bemutatni, hogyan befolyásolja egy fiatal pályáját, ha a hierarchia kemény szabályai szerint, nőként kell boldogulnia, a még mindig önmagát kereső Luca karakterén keresztül pedig a képzettség nélküli munkakeresés világát mutatják be. Bencének egy nála jóval idősebb nővel van kapcsolata, az alkotók a kapcsolat egyenlőtlenségeit igyekeztek kiemelni, de feltűnik Dávid (Szalay Bence) személyében egy új szeplő is, aki sok szempontból megváltoztatja a történet alakulását.

Szalay Bence, Walters Lili, Schmidt Sára és Fehér Balázs Benő
Fotó: MTVA

A mellékszereplők sem lesznek mellékesek

A rendező kiemelte, hogy a főszereplők mellett nagyon fontosak lesznek a mellékszereplők is, akik új és különleges színt adnak a sorozatnak. Feltűnik majd mások mellett Kiss Diána Magdolna, Mészáros Máté, Járai Máté, Pelsőczy Réka, Edvi Henrietta, Gazsó György, Nagypál Gábor és Mihályfi Balázs is.

A harmadik évad forgatókönyvét a rendező mellett Szabó Borbála és Bárány Márton jegyzi, a társrendező Akar Péter volt. A rendező elárulta azt is, hogy a jövő héten újra a Balatonon kezdik meg a negyedik évad forgatását, amelynek újdonsága, hogy hat helyett nyolc részesre bővül.

Az MTVA és a Megafilm Service közös ifjúsági sorozatának harmadik évada ezúttal is heti rendszerességgel, szombat esténként lesz látható a Duna Televízióban.

Borítókép: Király Dániel és Piti Emőke

Fotó: MTVA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!