Ami a profitnál is fontosabb

2017.11.18. 12:16

A gazdasági tevékenység bibliai alapelveit népszerűsítik a keresztény üzletemberek

Ezek az alapelvek bármilyen változó környezetben alkalmazhatók – hangsúlyozta Szalai Zsolt, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának vezetője szombaton az M1 délelőtti műsorában.

A keresztény életnek két fontos alapelve van, az egyik a megelégedettség, amely nem az ambíció hiányát jelenti, hanem azt, hogy a cél ne a legmagasabb profit bármi áron való elérése legyen – mondta. A második elv Szalai Zsolt szavai szerint az egyszerűségre való törekvés, ami a magánéletet és a vállalkozást egyaránt jellemezheti.

Fontosnak nevezte a társaság elnöke a munkavállalókhoz való emberi hozzáállást, a dolgozók megbecsülését és fejlesztését. A munkavállalókkal való kapcsolat fontosabb a profittermelésnél – fogalmazott.

Példaként említette, hogy egy cambridge-i intézet azt kutatja, az Ószövetségben meghatározott gazdasági elveket miként lehetne napjainkban alkalmazni. Az egyik ilyen elv az úgynevezett engesztelés éve, amely rögzítette: ha valaki elvesztette a földjét, 50 évvel később visszakapta, ez megakadályozta a társadalom tagjai közötti hatalmas vagyoni különbségek kialakulását – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!