Egyre többen dolgoznak

2017.07.27. 18:43

NGM: a foglalkoztatási adatok igazolják a kormány gazdaságpolitikáját

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint 2010 óta több mint 710 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, fél millióan ráadásul a versenyszférában helyezkedtek el.

A foglalkoztatási adatok igazolják a kormány gazdaságpolitikáját és azon belül a kormány és a szociális partnerek által tavaly novemberben aláírt hatéves bérmegállapodást is – mondta az M1-nek adott nyilatkozatában Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.

A KSH legfrissebb közlése szerint a második negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel, 196 ezerre, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra csökkent. A foglalkoztatottak átlagos létszáma pedig a második negyedévben 4 millió 420 ezer volt, 77 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A helyettes államtitkár hozzátette: a 4,3 százalékos munkanélküliségi ráta a negyedik legjobb az Európai Unióban.

Simon Attila kiemelte: a foglalkoztatás bővüléséhez hozzájárult a munkahelyvédelmi akció és azok a 2017. január 1-je óta változott jogszabályok, amelyek a munkaerő mobilitását segítik. Erre azért is szükség van, mert Nyugat-Magyarországon és a közép-magyarországi régióban szinte már elérték a teljes foglalkoztatottságot, hiszen ezekben a megyékben 3 százalék alatti a munkanélküliségi ráta, míg az ország észak-keleti, illetve délnyugati részében még van munkaerő-piaci tartalék.

A munkanélküliségi ráta a 15-24 éves korosztályban egy év alatt 2,3 százalékponttal 11,0 százalékra mérséklődött, ami az európai átlagnál számottevően kedvezőbb érték.

A tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás hatására a kedvező munkaerő-piaci folyamatok fennmaradása mellett a gazdasági növekedés további élénkülése várható a következő időszakban – olvasható az NGM közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!