Bemutató / Galériával

2022.08.05. 17:25

Retró autócsodák gördültek be a Tiszaligetbe

Hétvégén több településen is megcsodálhatjuk a régi járműveket.

Mészáros Géza

Fotó: Mészáros János

Ma már nem megy ritkaságszámba, hogy a retródivat jegyében egyre több rendezvényt szerveznek a régi típusú autók. A járművek felvonulása minduntalan sok kíváncsiskodó szempárt vonz. 

A Szovjet Járműves Baráti Társaság (SzoJBaT) immáron tizenharmadik alkalommal parkírozta le Szolnokon a Szovjet (és Szoci) Jármű Találkozójának mintegy félszáz autó- és motorflottáját. 

Péntektől vasárnapig a tiszaligeti Apartman és Szálló ad éjszakai szállást a járműveknek, melyek napközben nem állnak ott tétlenül. Szombaton például egy jelentős hosszúságú túrára indulnak a hajdani keleti blokktechnikái, köztük néhány elismerésre méltó veterán gépcsoda is. Aki kedvelei ezeket, garantáltan nem fog csalódni.

A szombati felvonuláson részt vesz egy-egy 64-es évjáratú 403-as Moszkvics, 312-es Wartburg (1966), 408-as Moszkvics (1967) vagy egy 69-es Ural motorkerékpár is.

Szombaton délelőtt Martfűn tanyáznak a művelődési ház előtt a járgányok, majd pedig Gyomaendrődre gurulnak, hogy onnan térjenek haza a Tiszaligetbe. Aki izgatottan érdeklődő vagy szerencsés, a hétvégén keresztezheti útját a szovjet és szocialista járművek mezőnyének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!