Nem véletlenül

2025.01.13. 16:07

Egy meghökkentő jászkunsági statisztikába került bele Vadon Jani

Egy a hetvenháromezerből. Ő nem más, mint Vadon Jani. Az újszászi gyökerekkel is rendelkező műsorvezető is részese volt a tavalyi Tisza-tavi kerékpáros statisztikának. Ő is átbiciklizett a kiskörei vízlépcső üzemi hídján.

Bronzérmet ért a 2024-ben, a Tisza-tónál biciklizők száma. Kiderült, hogy alakult a Tisza-tavi kerékpáros forgalom, ahogyan arra is fény derült, ki volt a sok ezer kerekező egyike, aki a térség felé vette az irányt.

Vadon Jani
Az újszászi kötődésű Vadon Jani tavaly többször is járt a Jászkunságban
Fotó: Huszár Márk

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, ahogy minden évben, most is elkészítette statisztikáját a kiskörei éves kerékpáros forgalomról. Ahogy arról a napokban hírportálunkon beszámoltunk: az igazgatóság Kiskörei szakaszmérnökségének adatai szerint 2024-ben összesen 73 165 biciklis hajtott át a vízlépcső üzemi hídján.
– Így ez a harmadik legnagyobb egész éves forgalom 2023 (88 915 kerékpáros) és 2021 (87 920) után – számolt be a Kötivízig.

Vadon Jani hivatalos oldalán számolt be az esetről

Információk szerint ismert emberek, celebek is nyeregbe pattantak ott, s még a statisztikába is bekerültek. Az ismert rádiós műsorvezető, a Balázsék című reggeli adás egykori szereplője, Vadon Jani is arról számolt be korábban az Instagramon, hogy egy kiadós kerékpározás után maga is megpihent a Tisza-tó partján. 

Az ismert média személyiség egyébként azóta is feltűnt már a Jászkunságban. Nemrég egy szolnoki üzletben állt be a kasszák mögé, hogy munkájával egy karitatív ügyet segítsen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!