2025.02.19. 10:30
A Kiképzés: a Gripenek felettük, a lángok előttük – egy csapat kiemelkedett, egy másik összeomlott!
Vadászgépet ugyan nem vezethetnek a versenyzők, de a tűzzel mindenképpen farkasszemet néznek! A Kiképzés Kecskeméten folytatódik, ahol a Gripenek otthonában nemcsak a légtérvédelem világába nyernek betekintést, hanem egy embert próbáló tűzoltási gyakorlat is vár rájuk. Míg a Kinizsi raj tarolt, a Hunyadi raj széthullani látszik – vajon képesek lesznek összeszedni magukat, vagy végleg elbuknak?
A vadászgépek otthonába érkeztek a versenyzők, és ez a hét teljesen más kihívásokat tartogat, mint az eddigiek! A Kiképzés, a Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű sport-realityje, most a levegő urainak birodalmába repítette a csapatokat, ahol testközelből ismerkedhetnek meg a légi hadviselés alapjaival.

Fotó: Máté Krisztián / Forrás: Oravecz Kristóf hivatalos Facebook-oldala
A Kiképzés Kecskeméten folytatódik
A kecskeméti Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. repülődandárnál folytatódik a kiképzés, ahol a Gripenek dübörgése adja meg az alaphangulatot. Győrffy Marcell honvéd számára ez egy valóra vált álom, hiszen mindig is vadászpilóta szeretett volna lenni. Gripent ugyan nem vezethetnek, de a légtérvédelem szárazföldi támogatását most testközelből ismerhetik meg. Papp József őrnagy, a harcászati repülőszázad parancsnoka köszöntötte őket, és egyértelművé tette: – Ez a hét hatalmas kihívásokat és embert próbáló feladatokat tartogat. A bátorság, a kitartás, a céltudatosság és az elhivatottság most még fontosabb, mint valaha.
Tűzpróba a tűzoltóbázison – ki bírja a nyomást?
Miközben a vadászgépek a fejük felett szelték az eget, a versenyzőknek egy teljesen más kihívással kellett szembenézniük. Az első gyakorlaton tűzoltókká kellett válniuk, és szembeszállniuk a lángokkal! A versenyzőknek tömlőt kellett szerelniük, tüzet oltaniuk vízsugárral, miközben a kiképzők figyelték, melyik csapat képes igazán együttműködni. Bár ez a feladat eltért az eddigiektől, a sikerhez itt is csapatmunka, megfelelő vezetés és jól működő hírlánc kellett.
A Kinizsi raj ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és ők végeztek az első helyen – ezzel újabb elismerést szerezve Farkas András kiképző csapatának.
A Hunyadi raj viszont megtört – Segesdi honvéd elvesztése mély nyomot hagyott bennük. A csapat borúsan látja a helyzetét, többen magukba fordultak, és kérdés, hogy képesek lesznek-e újra összekovácsolódni.
Ha kíváncsi, hogyan szerepelt a többi csapat, nézze vissza a teljes adást a TV2 Play oldalán!
