Katonai-reality

2025.03.05. 12:46

A Kiképzés: egy játékos megsérült a kemény feladat során

Éppen fejbe találta egy paintball-lövedék Haszonics Dórát, a katonai reality egyik női játékosát, aki ennek ellenére derekasan állta a sarat. A Kiképzés keddi adásában minden eddiginél ádázabb harc dúlt a végső győzelemért.

Utolsó hetébe lépett A Kiképzés, a TV2 katonai realityje. A véghajrában két női játékos is részt vesz, a Kinizsi rajból (sárga csapat) Bolla Adrienn, és a Hunyadi rajból (kék csapat) pedig Haszonics Dóra. Utóbbi A Kiképzés keddi adásában megsérült, ugyanis Horváth Roland, a Dobó raj (zöld csapat) katonája véletlenül fejbe találta egy paintball-lövedékkel. Mint azt Dóra elmondta, nem volt számára ismeretlen ez a játék, hiszen osztálykiránduláson már kipróbálta, ám ez most egy sokkal komolyabb helyzet volt.

A Kiképzés
A Kiképzés egyik női játékosa, Haszonics Dóra megsérült a keddi adásban
Fotó:  (Fotó: TV2)

A Kiképzés megsérült női versenyzője folytathatja a játékot

– Félretettem minden félelmemet és mindent beleadtam. Ugyanakkor kicsit izgultam is, mert pontosan tudtam, hogy egy paintballtalálat korántsem fájdalommentes. Követtem a taktikát, ami szerint Gerivel alkottunk egy tűzcsoportot. Egy pontig jól is ment, de végül elszakadtunk egymástól. Közben persze nem állhattam meg és Horváth Roland ki is szúrta a védtelenségemet. Rám lőtt és én éppen hajoltam, így akarata ellenére talált el a halántékomon.  Az egy dolog, hogy fájt a fejlövés, de amikor odakaptam a kezemet és észleltem, hogy vérzik is a találat helye, egy picit sokkot kaptam, hiszen nem tudtam, mekkora is a sérülésem – nyilatkozta a Borsnak a játékos, akit természetesen azonnal elláttak és az is kiderült, hogy valójában „csupán” felületi sérülést szenvedett, így folytathatja a küzdelmet. Hogy a kőkemény női játékosoknak hogyan zajlik tovább a verseny, kiderül A Kiképzés szerdai adásából. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!