EGY KIS UTCATÖRTÉNET

2018.03.10. 19:56

A hetvenes években óriási szenzáció volt a Centrum áruház, de másról is mesélünk

Naponta akár többször is megfordulunk Szolnok városközpontjának legnagyobb útjain, sokszor elsétálunk már-már kultikusnak számító épületei mellett úgy, hogy nem is gondolunk rá, mennyit változott az elmúlt évek, évtizedek alatt.

Épül a Centrum áruház 1974-ben, mögötte pedig a Vízügyi székház épülete magasodik

Forrás: UVATERV/ Fortepan

Van, aminek mi magunk is tanúi voltunk, néhány történelmi pillanatot csak a nagyszüleink, dédszüleink éltek át, egy viszont biztos, mindig izgalmas kicsit visszatekinteni és elcsodálkozni – nahát, ilyen is volt!

Ezúttal a Boldog Sándor István – egykori Ságvári – körút történetét idézzük fel egy kicsit, apró kitekintéssel az Ady Endre útra is.

A mártír szalézi szerzetesről elnevezett, majdnem egészen a Zagyváig levezető Boldog Sándor István körút tulajdonképpen kívül esik az egykori belváros területén. Régen apró, földszintes, falusias házacskák sorakoztak a városnak ezen a részén, előttük kiskertekkel és alacsony kerítésekkel.  A hatvanas, hetvenes években álmodtak ide új városközpontot a kor városvezetői, irodaházak, boltok, lakások épültek akkor sorban errefelé, és ennek a történelmi folyamatnak komoly szerepe volt abban, hogy Szolnok hatvanezres várossá nőtte ki magát.

A Boldog Sándor istván körút 1968-ban még az egyik oldalon többemeletes lakóházak nélkül
Forrás: LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT/Fortepan

Bár szigorúan véve már nem az utca történetéhez tartozik, de érdekesség, hogy ha végighaladva a Boldog Sándor István körúton elérjük a Zagyvát, és elsétálunk a Tisza-Zagyva torkolatig, meg is találtuk azt a helyet, ahol hajdanán a tiszai halászok házai álltak. Innen indultak halászni a Tiszára és ide tértek vissza a nap végén. Az egykori halászfalura ma már csak az egyetlen eredeti állapotában megőrzött tájház és a hely török eredetű neve – a Tabán – emlékeztet.

Tisza-Zagyva torkolat 1934-ben
Forrás: JANKOVSZKY GYÖRGY/ Fortepan

 

Zagyva part a régi tabánnal 1934-ben
Forrás: JANKOVSZKY GYÖRGY/ Fortepan

Nos, visszatérve a körúthoz, annak kialakítását, pontosabban a régi Molnár, későbbi Szapáry út meghosszabbítását már a 20. század elején tervbe vették az akkori városvezetők, mi több, a területet is megvásárolta a város, a megvalósításra viszont csak a hatvanas években került sor.

Ekkor kezdték a kor elvárásaihoz hűen, a szocialista építészet jegyében kialakítani az „új városközpontot”. Ekkor épült fel a tizenhat emeletes Vízügyi székház, a kicsivel alacsonyabb MOL – vagyis akkor még Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat – irodaháza, illetve az akkori állampárt, az MSZMP megyei bizottságának hatemeletes épülete is. És ekkor „nyitották össze” a Ságvári körutat a Szapáry úttal.

Aztán újabb „szenzáció” történt, a pártház és az új irodaház közötti területen lebontott régi házak helyére modern áruház épült: az új Centrum. Az 51 millió forintból létrehozott, 2500 négyzetméteres eladóterű, már mozgólépcsővel is rendelkező áruházat 1975-ben avatták fel. Ez lett Szolnok első igazán korszerű nagyáruháza, amit csak jóval később követett „vetélytársa”, a Skála felépítése.

Épül a Centrum áruház 1974-ben, előtte pedig a Vízügyi székház épülete magasodik
Forrás: UVATERV/ Fortepan

Ha már „legekről” van szó, bár nem a korúthoz tartozik, nem hagyhatjuk ki a Várkonyi tér 18 emeletes toronyházát, ami – képzeljék csak el – 1970-es felépülésekor az ország legmagasabb lakóháza volt!

Na de megint csak térjünk vissza körúthoz. Egy másik fontos helyszíne mi más is lehetne, mint a piac, ami bizony nem mindig volt itt, a Kossuth térről települt át az Ady Endre út és a Ságvári körút sarkára a második világháború után. Több korszerűsítő átalakítást is megért azóta, legutóbb nem is olyan rég, mikor megnőtt a fedett terület nagysága és ötven új elárusító helyet is létrehoztak itt az építtetők.

Ezen a fotón a háttérben a Vásárcsarnok is látható (1971-ben)
Forrás: CHUCKYEAGER TUMBLR/Fortepan

 

Ma pedig így mutat a szolnoki piac
Fotó: Szoljon.hu

És a végén pedig egy kicsit kitekintünk az Ady Endre útra is, ahogy ígértük. Nos, ennek az útnak talán egyik legfontosabb, legismertebb épülete/helyszíne az autóbusz állomás. A Volán Vállalat 1976-ra építette fel ide új távolsági autóbusz-pályaudvarát, ami a maga idejében jelentősen javította a személyfuvarozás feltételeit. A pályaudvar több mint harminc évig működött ebben az állapotában, majd lebontották és a már a legfiatalabbak által is minden bizonnyal ismert Pelikán Bevásárlóközpont és Autóbusz-pályaudvar épült a helyére, amit 2008-ban vehetett birtokba az utazó- na és persze a vásárlóközönség.

Még a régi autóbusz állomás 1978-ban
Forrás: UVATERV/ Fortepan

 

És így fest napjainkban, mint Pelikán Bevásárlóközpont és Autóbusz-pályaudvar
Fotó: Szoljon.hu

Forrás: Kardos Tamás: MÚLTIDÉZŐ/ Szolnoki képeskönyv

Reméljük, Önök is szívesen nosztalgiáztak velünk! Ha esetleg Önöknek is van évtizedekkel korábbi fotója a városról és szívesen megosztaná velünk, illetve az olvasókkal, küldje el nekünk a [email protected] email címre, örömmel vesszük!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában