AZ ÁRTÉRI ERDŐBEN FÉSZKELHETNEK

2018.08.26. 11:30

Tizenhat fekete gólya is repdes a Tisza nagykörűi árterén

A Duna–Dráva Nemzeti Park területén elhelyezkedő Gemenci-erdőben évek óta megfigyeltek már ott fészkelő fekete gólyákat.

Rimóczi Ágnes

Egyetlen gólya a Nagykörűnél naponta körözőkből

Forrás: MME

A „Keselyűsben” az egyik celebpárnak, a 19(!) éves Tóbiásnak és Sárának, illetve aktuális fiókáiknak ráadásul 2013 óta önálló „valóságshow-műsora” is van, a fészkükbe elhelyezett webkamera jóvoltából.

Környezetünkben, a Tiszánál is észleltek már magányosan repülő fekete gólyákat, azonban ez idáig ritkaságszámba ment, hogy legalább egy tízes csapatot figyeltek volna meg.

Néhány éve volt rá példa, hogy a Tisza mentén, Nagykörűnél tíz-tizenkét egyedet számoltak meg természetbarátok, ám mostanság egy népesebb csoport, mintegy tizenhat-tizennyolc gólya folyamatos repdesésének lehetnek szemtanúi az amatőr és hivatásos madármegfigyelők.

Ráadásul ugyanabban a térségben, tehát a Tisza nagykörűi szakaszánál figyelték és figyelik meg manapság is a madarakat. Rimóczi Árpád, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Helyi Csoportjának tagja gépével hetek óta meg is örökíti a fekete gólyák körkörös repülését körűi portája felett.

Véleménye szerint az ártéri erdőben fészkelhetnek, megfelelő táplálkozóhelynek találták a környéket, s mostanság bandázva készülnek a vonulásra.

A hazánkban fészkelő fekete gólya (ciconia nigra) populáció 1996-ban 150–200 párra volt tehető, 2000-ben pedig már 250 párról biztosan tudtak.

Egyetlen gólya a Nagykörűnél naponta körözőkből
Fotó: MME

Ennek okai részben a folyamatos védelmi tevékenységre vezethetőek vissza. Az egész világon a ritka, Magyarországon a veszélyeztetett, fokozottan védett fajok kategóriájába tartozik, eszmei értéke 500 ezer forint.

A fekete gólya legkedveltebb élőhelyei a csendes vízfolyásokkal, tavakkal váltakozó erdős területek, melyekből nem hiányoznak az idős hagyásfák vagy az egykori legelőerdőkből visszamaradt öreg kocsányos tölgyek.

Elsősorban Nyugat-Európában a Pireneusi-félszigeten, Franciaországban, Belgiumban, Németországban fészkel, de állománya keleti területeken is növekszik. Leginkább Afrikában telel, de 1994 óta a Magyarországon színes gyűrűvel megjelölt példányok közül 21-et figyeltek meg Izraelben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!