A tetoválók életét is megnehezíti a koronavírus-járvány

Az egész világot felforgatta a koronavírus-járvány megjelenése. Munkahelyek szűntek meg, cégek álltak le, vállalkozók veszítették el bevételi forrásukat. A tetoválók is azok közé tartoznak, akik kénytelen voltak letenni a „varrógépet”.

házsé/szoljon.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A szolnoki születésű, ám jelenleg a fővárosban dolgozó Kovács Valéria is egy azon művészek közül, akik kénytelenek voltak lemondani vendégeiket, hogy a minimálisra csökkentsék a járvány terjedését.

– Mikor döntöttetek úgy, hogy bezárjátok a szalon kapuit?

– Március elején fogant meg bennünk a gondolat, hogy a közeljövőben be kell zárnunk – kezdte Vali. – Ezt megelőzően megtettünk minden óvintézkedést, ami csak tőlünk telt, de végül egy alapos átbeszélés után szomorúan elkezdtük lemondani az időpontjainkat. Mindenkinek más ütemben sikerült, szóval nem egy napon tettük le a lantot, de március közepe felé már üres volt a szalon.

Nem csak ők veszítették el bevételi forrásukat, hanem vendégeik egy része is
Fotó: Erdős Juci

– Hogy érintett titeket ez? Milyen érzések kavarogtak bennetek?

– Az elején nagyon féltünk, kezdetben talán normális is a sokk, mert nem minden nap találkozik az ember ilyen világméretű járvánnyal. De aztán szépen lassan kezdtük feldolgozni és helyre rakni magunkban a dolgokat. Én igyekeztem a maximumot kihozni ebből a helyzetből. A hirtelen jött rengeteg szabadidőt, kreatív munkára fordítottam. Rengeteget rajzolok, festek, varrok – az utóbbit nem a tetoválásra értem – mondta nevetve. – Azt gondolom, hogy ilyenkor érdemes azzal foglalkozni, ami boldogsággal tölti el az embert, hogy az egyensúly a bezártság ellenére se boruljon fel.

Győrfi Pál a megszokottnál gyakoribb megjelenése a művészt is megihlette
Fotó: Beküldött fotó

– Mivel így elestek a bevételtől, hogyan tudjátok pótolni azt?

– Sok tetováló a mintáit póló, táska, bögre és nyomtatott kép formájában próbálja piacra dobni. De szerintem nincs annyi vevő, hogy ezt el lehetne adni. Arról nem is beszélve, hogy sok vendégünk is nyilván elveszítette az állását és a túlélésért küzd... Vannak, akik eredeti szakmájukhoz térnek vissza. Én például rajztanár vagyok, festészet szakiránnyal, de sajnos még nem bukkantam releváns álláshirdetésre, hiszen az oktatás is nyögi a járvány miatt kialakult helyzetet.

– Sokan maradtunk bevétel nélkül, úgyhogy nem tudjuk fizetni a kiadásainkat. Sajnos a tetoválók nem mentesülnek a fizetési kötelezettség alól, mint sok más kisvállalkozó. Nekem is szüneteltetni kellett a vállalkozásom, tehát ha elfogynak a tartalékok, vissza kell menni dolgozni. Az élet nem áll meg. De ezen is túlleszünk egyszer! Persze aki teheti, maradjon otthon, és ami a legfontosabb: vigyázzunk egymásra! – tanácsolja Vali is.

Az első tetoválásánál dőlt el minden

– 6 éve, hogy elkezdtem ezt a pályát és nem tervezem elhagyni – árulta el Vali. – Mikor megcsináltattam az első tetoválásomat, beleszerettem a szakmába és eldöntöttem, hogy ezzel akarok foglalkozni. A főiskolán festészetet tanultam, szóval némi előképzettséggel ugrottam fejest a tanulásba egy szuper szolnoki tetováló, Krizsán Zoltán szárnyai (és kezei) alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!