Jászkunság

2020.06.14. 19:00

Élethelyzettől függő, milyen autót veszünk

Az autóvásárlás fontos esemény az ember életében. Bár akadnak, akik gyakran cserélik a kocsijukat, de jellemzően azért több évre tervezünk. Mindenki más-más szempontok alapján dönt, sok minden befolyásolhatja, hogy kinek, melyik a legmegfelelőbb autó. Mást tart fontosnak egy fiatal férfi, mint egy családapa, vagy egy sokat utazó hölgy. Lássuk, mik ezek.

Rimóczi Ágnes

Családosok esetében főként a praktikum, a megbízhatóság és az ár számít, semmint a márka

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

– Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem dolgozni, szükségem lett egy autóra. Eldöntöttem, hogy kis kocsit szeretnék, és bevallom, az ár is meghatározó paraméter volt. Találtam is megfelelőt, azt „nyúzom” azóta is, pedig ennek már bizony tizenöt éve – meséli mosolyogva Ágoston Annamária.

– Azóta pedig gyerekeim is születtek, de így is kényelmesen elférünk benne. Egyelőre. Ha nagyobbak lesznek, elképzelhető, hogy vásárolunk egy nagyobbat. A férjem egyébként egy ugyanolyan típusú kis autót „hozott a közösbe”, ezekkel navigálunk a munkahely, óvoda, nagyszülők között, de nyugodtan elindulunk nyaralni is, mindig számíthatunk a két öreg járgányunkra – folytatja a fiatal édesanya.

Gyakrabban cserél autót a harmincas évei végén járó Rátai László. A szolnoki, üzletkötőként dolgozó fiatalember az elmúlt tíz esztendőben háromszor cserélt gépkocsit. Munkájában céges autót használ, magánéletében azonban leginkább a teljesítményt tartja fontosnak, így általában ez alapján választ.

– Legalább ezerhatszáz köbcentiméteres járművek közül szoktam választani. Nem vagyok márkahű, így nem ragaszkodom egy bizonyos típushoz, de leginkább a német autókat kedvelem – sorolja László, aki a sportosabb kivitelű autókat részesíti előnyben. Mint mondja, ha gyermekei lesznek, családapaként valószínűleg családi autóra vált majd.

Családosok esetében főként a praktikum, a megbízhatóság és az ár számít, semmint a márka
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Ahogy Gönczi Iván is tette. Háromgyermekes apaként egyik legfontosabb elvárás egy autóval szemben, hogy kényelmesen elférjenek benne, akár csomagokkal együtt is.

– A munkámhoz van kisebb, „szaladgálós” autóm, de ha mindannyian együtt utazunk, akkor a családi autóval indulunk. Vásárlásnál szempont, hogy hétszemélyes legyen, és leghátul is elférjen, aki ott ül, és nagy legyen a csomagtér. Legutóbbi vételkor megnéztünk, teszteltünk többet is. Volt olyan márka, ami nagyon tetszett, sok szempontból nyerő volt, de hátul szűkös volt a hely. Így másikat választottunk. A márka tehát egyáltalán nem mérvadó – állítja a fiatal édesapa, aki kiemeli, természetesen a biztonság nagyon fontos, ahogyan az is, hogy az autóhoz illő alkatrészek könnyen beszerezhetőek legyenek.

Láthatjuk tehát, hogy az „ahány ház, annyi szokás” mondás az autóvásárlás esetében is igaz. Ki a teljesítmény, ki a márka vagy olykor a szín alapján választ. Egy dolog biztos azonban, manapság az ár sok esetben meghatározó.

Vásárlás előtt célszerű szakértővel átvizsgáltatni a gépjárművet

Autóvásárláskor jó, ha van velünk olyasvalaki, aki ért is az autókhoz. Más esetben javasolt az eladóval egyeztetni, hogy vásárlás előtt el lehessen vinni az autót egy szerelőhöz, aki átnézi. Ha úgy döntünk, megvásároljuk az autót, akkor javasolt elvégeztetni az eredetiségvizsgálatot az adásvételi szerződés aláírása előtt. Ha aláírtuk az adásvételi szerződést, megkaptuk a jármű okmányait, mehetünk megkötni a kötelező felelősségbiztosítást. Ha mindezzel megvagyunk, akkor jelentkezzünk be az okmányirodába, ahol átírják a nevünkre a gépjárművet. Ott bevonják a gépjármű törzskönyvét, illetve a forgalmiját, de helyette újakat kapunk, már a mi nevünkre kiállítva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!