Fiatal Családosok Klubja

2021.03.17. 13:55

A családokból közösséget is épít a kunszenti klub

A társadalom és a családok igényeit hangolja össze a Kunszentmártonban is megalakult Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) helyi szervezete. Az egész országot behálózó közösség mintegy kommunikációs csatornaként segíti az érdeklődőket. A működésükről és tervezett programjaikról Győri-­Papp Judit alapítványi elnökkel beszélgettünk.

P. Pusztai Nóra

Munkánk alapja a párbeszéd és a közös gondolkodás – mondja Győri-Papp Judit

Fotó: Nagy Balázs

Kérdésekkel, problémákkal, de még segítségért is fordulhatnak a tiszazugi városban élők a Fiatal Családosok Klubjának helyi szervezetéhez. A közösség élére Győri-Papp Judit állt, aki kétgyermekes anyukaként felvállalta a programok szervezését és koordinálását is.

– Tizennégy év után költöztem haza Kunszentmártonba Budapestről, akkor vártuk az első gyermekünket. Azon gondolkodtam, milyen jó lenne helyben egy ilyen szerveződés, ahol segíthetjük egymást. A közösségi terek adottak a városban, az igény is felmerült, igazából az összefogáshoz csak az első lépések kellettek – avatott be az alakulás körülményeibe Győri-Papp Judit.

Az alapítvány helyi vezetője elmondta, a munka alapja a párbeszéd és a közös gondolkodás.

– Másfél év távlatából elmondható, hogy megtalálnak minket és tudnak rólunk a településen. A szülők jó részével találkozom az oktatási-­nevelési intézményekben, megfogalmazzák igényeiket – részletezte.

A szervezet célja ugyanis az, hogy kapocsként működjön a társadalom és a családok között.

– Egyre többen csatlakoznak ötleteikkel és javaslataikkal. De az az igazán fontos, hogy a problémákkal is meg mernek keresni, egyre többen kérnek segítséget. Legyen szó például egy egyszerű bőrkiütésről, amivel a védőnőhöz irányítjuk a kérdezőt. Ahogy a közel százdoboznyi bébitápszer-felajánlással jelentkezőt is a megfelelő szakemberrel kötöttük össze – mutatott rá a működésükre.

Munkánk alapja a párbeszéd és a közös gondolkodás – mondja Győri-Papp Judit
Fotó: Nagy Balázs

A klub a programjait is a felmerülő kívánságokhoz igazítja, helyi szinten mozgatják a szálakat. Az események megvalósítására a Nemzeti Civil Alap pályázatán kétmillió forintot nyertek.

– Alapvetéseink például a környezetvédelem, a környezettudatos életmód és az egészségmegőrzés. De szívügyem a közösségi média megfelelő használata is, a különféle felületek ugyanis sok veszélyt rejtenek. A tervek között szerepel e témákat boncolgató előadássorozat, amire a kisiskolásokat és szüleiket is várjuk majd – fejtette ki.

Az idei első rendezvényükkel az országos gyorsasági roncsderbi kunszentmártoni állomásához csatlakoznának.

– Készül a forgatókönyv, olyan pedagógusokat is szeretnénk bevonni, akik a nap bizonyos időszakaiban gyermekfelügyeletet is biztosítanak – tette hozzá.

A tapasztalatok szerint a családok igényei és problémái gyerekszámtól függetlenül feltűnnek, így kérdéseivel bárki fordulhat hozzájuk. A legfontosabb cél, hogy minél több helyi család tudjon a szervezetükről, és minél többen mondják el véleményüket, elképzeléseiket, így közösen többet tudnak hozzátenni a városukban élő családosok életéhez.

– Sok kis eseményből, visszajelzésből építkezünk, abból áll össze az egész. Munkánkban a közösségépítés kiemelt helyen szerepel – zárta gondolatait Győri-Papp Judit.

Adományokat gyűjtöttek

Legutóbbi akciójukat a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével karöltve szervezték. Tartós élelmiszert, tisztálkodási és tisztítószereket gyűjtöttek, de felajánlásként érkezett bébiétel, bicikli, egy rászoruló gyermeknek pedig szemüveg is.

– Egyeztettünk a Szociális Alapellátási Központtal, olyan családokat jelöltek ki, amelyeknek valóban szükségük volt a segítségre, közel ötven háztartásba jutottunk el így – mesélte Győri-Papp Judit, a Ficsak kunszentmártoni szervezetének vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában