Tündérszépek 2022

2022.04.27. 11:37

Nézd meg, ki képviseli a Jászkunságot! Huszonegy szépség már az országos döntőben

Szépségversenyünk szakmai zsűrije idén is meghozta döntését, így egy lány híján kialakult a döntő mezőnye.

Szoljon.hu

Fotó: MW

Összeült a Tündérszépek szakmai zsűrije, hogy eldöntse, ki az a huszonegy lány, aki részt vehet a 2022-es verseny fináléjában. Régiónkból Nógrád megyét Mravcsik Violetta, Heves megyét Balázs Lili, Jász-Nagykun-Szolnok megyét pedig Oláh Melánia képviseli a május 5-én kezdődő országos döntőben.

Amint arról már beszámoltunk, még vár olvasóinkra egy feladat: rajtuk múlik ugyanis, hogy huszonkettedikként ki csatlakozik a mezőnyhöz. Szerdától egy héten át az ország hét régiójának közönségkedvenceit – köztük a régiónkat képviselő Nógrád megyei Pozsgai Florentinára  – lehet szívekkel értékelni Tündérszépek-oldalunkon.

A Jászkunságot az örményesi Oláh Melánia képviseli a május 5-én kezdődő országos döntőben Fotó: Beküldött fotó

Molnár Irina a Mediaworks értékesítési igazgatója így értékelte a versenyt:

– Idén kétszer annyi lány jelentkezett, mint tavaly és köztük volt néhány korábbról ismert arc is. A közösen kialakított választási szempontunk a természetes szépség keresése volt. Azt hiszem, jó munkát végeztünk.

Kárpáti Rebeka a 2022-es Tündérszépek verseny háziasszonya és egyik mentora:

– Nekem azért tetszik ez a verseny, mert nincsenek szigorú, sőt néha irreális elvárások. Az ország minden részéből volt lehetőség arra, hogy ugródeszkaként tekinthessen erre a versenyre, ha érdekli a televízió, a média, a szépségipar. Én külsőre és belsőre is a harmóniát figyelem, a nőies, magabiztos, tudatos lányt keresem, aki nem baj, ha most még csak egy csiszolatlan gyémánt.

Vereb-Horváth Eszter Muse de la Mer fürdőruha márka tervezője és megalkotója:

– Az én fürdőruháimban versenyeznek majd a lányok, így  természetesen az alkatukat is figyeltem. Fontos a kisugárzás és a természetes báj. Nagyon szépek az idei lányok is. Napjainkban egy királynőnek amellett, hogy lesz média megjelenése, és kinyílik számára a világ, a verseny növeli az önbizalmát és a személyes fejlődéséhez is sokat ad. Ajándék indulni egy ilyen versenyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában