Annus Rozália

2023.04.23. 11:31

Színpompás virágok világába vezet be a miklósi tárlat

Izzó pipacsok, nyíló tulipánok – május 20-ig tekinthető meg az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület alkotóházában a Virágom, virágom című, Annus Rozália amatőr festő munkáiból nyílt kiállítás. A tárlat anyagában tizenegy zsűrizett kép is szerepel.

Molnár-Révész Erika

A természet szépségeit örökíti meg legszívesebben Batonai Dánielné Annus Rozália törökszentmiklósi festő, akinek virágot ábrázoló képeiből látható kiállítás az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület alkotóházában

Fotó: Mészáros János

– Gyermekkorom óta nagyon szerettem festeni, rajzolni, mindenféle kreatív tevékenységben részt vettem. Ez végigkísérte egész életutam, minden vágyam az volt, hogy próbára tegyem tudásomat, tehetségemet, csak időm nem volt a munka és a család mellett – mesélte Batonai Dánielné Annus Rozália arról, milyen szerepet tölt be életében a művészet.

A kreativitás viszont munkájában is markánsan megjelent, kezdetben felső tagozatban tanított rajzot Bánhalmán, Sindel Mihály művésztanár segítségével. Ekkor nyert rálátást a különböző technikákra, stílusokra. Később óvónőként dolgozott, méghozzá a Bajcsy-Zsilinszky úti, művészeti óvodában.

– Az utolsó tíz évben bázisóvodaként működtünk, külföldi vendégeket is fogadtunk bemutatóinkra. Volt olyan, amikor százan voltak egy nap alatt. Ez idő alatt mese-és versillusztációkkal foglalkoztam, melyeket a munkám során is felhasználtam – mondta az aktív évekről. Majd 2008-ban nyugdíjba vonult, ekkor látta elérkezettnek az időt arra, hogy kibontakoztassa a benne rejtő tehetséget.

Úgy hozta a sors, hogy kikerültem Barcelonába egy fél évre, az első útjaim rögtön galériákba, képtárakba, múzeumokba vezettek. Itt kért fel gyermekek nevelésére egy magyar család, akik Párizsban éltek akkor. 2010-től öt és fél évig dolgoztam a francia fővárosban, ahol szintén minden múzeumot, képtárat bejártam. Volt alkalmam részt venni a Bartók kiállításon is, és nagyon, de nagyon büszke voltam a magyarságomra, de mindig is mélyen gyökerezett bennem a hazaszeretet, saját gyermekeimbe és a nevelt gyerekekbe is ezt a magyar tartást próbáltam erősíteni, a népdalokon, néprajzon keresztül – mesélte külföldi életéről, melyek óriási tudást, tapasztalatot nyújtottak számára, de kiváló szakmai és baráti kapcsolatokat is.

Annus Rozália eddig több, mint száz képet festett már, leginkább a természet szépségeit és az ebből fakadó pillanatokat viszi a vászonra. 

– A tájak, a fák, a virágok, a növényzet. Elsősorban ezek megjelenítésével próbálkoztam, amatőr szinten. Autodidakta módon, festőművészek videói és könyvek alapján képeztem magam. Nagyon szerem az akvarellt, a vízfestéket, és az akrilt. Mostanában egyébként változott a festészeti stílus világszerte –hiszen régen csak egyfajta technikával illett dolgozni – ma már lehet keverni, együtt alkalmazni a stílusokat, technikákat, én is így próbálgatom ezeket–mondta munkáival kapcsolatban a törökszentmiklósi festőnő.

Bár megtalálta egyedi stílusát, szereti kipróbálni az új technikákat

A március végén megnyílt Virágom, virágom című kiállítás Annus Rozália akvarell és akril festményeiből szemléz, egészen a korai évektől. Emellett több, érdekes technikával készült kép is látható a tárlaton.

– Tizenegy zsűrizett képem van jelenleg. Verebes György, a Szolnoki Művésztelep igazgatója, Munkácsy-díjas festőművész zsűrizte ezeket a festményeket. Ő adott tanácsot, lendületet és buzdítást a további alkotáshoz. Azt mondta nekem, hogy ezeket a színeket és stílust használjam, amit eddig, hiszen ez az én egyedi stílusom, ne hagyjam el, mert ez vagyok én – mesélte Rozália, akinek képei Párizsban és az Egyesült Államokban is megtalálhatóak.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!