Aranka néni még éjjel is alkot

2023.05.06. 20:46

A tiszasülyi nyugdíjas asszony kilencévesen tanult meg kézimunkázni

Horgolás, hímzés, varrás, vagy akár művirág-készítés – egyik sem fog ki a tiszasülyi Aranka nénin. Az ügyes kezű nyugdíjas szabadidejében a legkülönfélébb kézműves alkotások készítésével foglalatoskodik. Mindig tesz vesz, ha úgy adódik, még éjjel is nekiáll alkotni.

Kovács Berta

Farkas Józsefné Aranka mutatja horgolt alkotásait

Fotó: Mészáros János

– Nem számít, hogy nappal van-e vagy éjjel, ha van időm, mindig alkotok valamit – vallotta meg Farkas Józsefné Aranka néni. Mutatta is se szeri, se száma kézműves termékét: horgolt ruhaneműktől kezdve a szőnyegig, dísztárgyaktól a művirágokig a legkülönfélébb dolgok elkészítésére vállalkozik.

– Kilencéves koromban tanított meg az édesanyám kézimunkázni, azóta folyamatosan készítek valamit, és most vagyok hetvenhat éves. Otthonról hoztam ezt a tudást, de az unokáimnak is igyekszem átadni. A legkisebbtől a legnagyobbig szeretnek ők is készíteni valamit.

Ha itthon vannak, befogom őket, munkálkodjunk együtt is, így már sok mindent megtanultak.

Nem nehéz megszerettetnie a kézműveskedést, hiszen együtt lakik lányával és annak családjával, láthatják nap mint nap munkálkodását. Sikerült is „megmérgeznie” már mindenkit. Mint megvallotta, minap már a kis dédunokákat is kezdte tanítgatni egyszerűbb fogásokra.

– Otthon mai napig kertészkedem is, kapálgatok, gondozom a növényeket, de ha nem a kertben vagyok, télen, vagy mert esős az idő, akkor pedig alkotok. Horgolok, hímzek, varrok, kötök. Szoktam dísztárgyakat készíteni, például kis cipőket, művirágokat, vagy bármi mást. Húsvétra is készítettem horgolt mintát tojásra, de a karácsonyfát is saját díszekkel dekorálom. Ruhaneműket, kesztyűket is csinálok, főként horgolva. Van, hogy főzök, és amíg várni kell, például míg felforr, sokszor az alatt is csinálok valamit – mesélte.

Aranka néni dísztárgyakat is készít
Fotó: Mészáros János

Családon belül ajándéknak is jól jön például egy-egy horgolt öltözet, kistáskával, bár főként régebben kértek tőle effélét. Az unokákat viszont már mind meglepte kis kosárkával.

Aranka nénitől nem egy alkalommal vettek is már kézműves terméket. Mint mondja, csak jelképes összegért, pár száz forintokért szokta adni. Horgolt dolgokat, ajtókopogtatókat, temetőbe koszorút. Ha kérnek tőle valamit, nem mond nemet.

Szívesen adja tudását a jó cél érdekében is: a legutóbb a könyvtár akciójában rengeteg kokárdát csinált, amit a Hortobágyi Madárkórház javára ajánlottak fel, korábban pedig a Tiszasülyön megrendezett fogatversenyre készült nyolcvanhárom napraforgó dekoráció is az ő keze munkáját dicséri.

Bármin szívesen dolgozik, de mostanában kedvence a művirág, melyhez alapanyagként selyemszalagokat használ. Még mi is kaptunk is egy kis rögtönzött formázási bemutatót.

– Az egészben az okozza a legnagyobb örömöt, hogy milyen jól néz ki a végeredmény, szokták is mondani, milyen szép. Így az alkotás öröme mellett van sikerélmény is – hangsúlyozta Aranka néni. – Ha pedig úgy kellene nyugton ülnöm tétlenül, hogy nem mozoghatna közben a kezem, az olyan lenne számomra, mint a börtönbüntetés!

Állatok mellett is alkottak

– Gyerekkoromban volt hetven darab kisliba, amit édesanyámnak ki kellett hajtania legelni, mi meg mentünk vele. Amíg a libák ettek, mi nyugodtan hímeztünk, horgoltunk, vagy varrtunk. Készítettünk még függönyt is, amit édesanyám eladott, ebből tudott nekünk cipőt, kabátot venni. Aztán később én is libatelepen dolgoztam, ott is azt csináltam, hogy míg mentem a libák után, vittem a zsebemben a fonalat, horgolótűt – árulta el Farkas Józsefné Aranka néni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!