Szoljon podcast

2023.05.10. 06:55

Szolnoki katona lett a Magyar Honvédség egyik plakátarca, országszerte találkozhatunk a fotójával

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál teljesít szolgálatot Radácsi Márk, aki az egyik arca a Magyar Honvédség jelenleg is futó toborzókampányának. A huszonöt éves őrmesterrel életéről, pályafutásának kezdeteiről és a katonai hivatás iránti szeretetéről beszélgettünk.

Hartai Gergely

A fiatal katona, mint mondja, megtalálta számítását az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál

Forrás: Beküldött fotó

– Miért döntött úgy, hogy a katonai pályán képzeli el a jövőjét?

– Már gyermekkoromban szerettem volna valamelyik fegyveres testülethez tartozni. Olyan gimnáziumba jártam, ahol kifejezetten ebbe az irányba terelték a fiatalokat. Mindig is nagy lehetőséget láttam a honvédségben, amely szakmailag is biztosítani tudja az előrelépést, ugyanis számos tanfolyamon képezhetjük magunkat. A kezdetekkor, fiatalként, főként ezek a dolgok ragadtak meg.

– A Magyar Honvédség toborzókampányának plakátján országszerte találkozhatunk az arcával...

– Valóban. A közelmúltban kaptam a felkérést az alakulatomtól, hogy menjek el az előzetes válogatásra. Végül engem választottak „plakátarcnak”. Az altiszti esküt kellett letennem, aztán pedig a fotózás következett. Hát így csöppentem bele a kampányba.

– Hogyan került Szolnokra?

– Székesfehérváron születtem, az altiszti akadémiát Szentendrén végeztem el. Tavaly nyáron érkeztem meg Szolnokra, az előretolt repülésirányító központhoz. A dandárnál előretolt repülésirányító altiszteket képeznek ki, köztük engem is. Ez számomra az jelenti, hogy sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy megfelelően tölthessem be a posztot. A célom természetesen az, hogy sikeresen elvégezzem a tanfolyamokat és mihamarabb repülésirányító legyek. Ami a szolnoki szolgálatomat illeti, úgy érzem, megtaláltam itt a helyemet és a számításaimat egyaránt, hiszen olyan szakemberekkel dolgozok együtt, akik rengeteg külföldi misszióban vettek részt, és más területen is szerteágazó ismeretekkel rendelkeznek.

A Szolnokon szolgáló Radácsi Márk (balra) nemrég a honvédség toborzókampányának plakátarca lett
Forrás: Beküldött fotó

– Hogyan lehet ma megszólítani a fiatalokat a honvédség kötelékébe?

– Jó látni, hogy számos oktatási intézmény illesztette be tanulmányi programjába a honvédelmi oktatást. Ennek azért van kiemelt jelentősége, mert a diákok már korán megismerhetik a munkánk alapjait. Fontos emellett megemlíteni, hogy a honvédségnél folyamatosan zajlanak a fejlesztések, rengeteg új technika kerül be a rendszerbe, ezek működtetéséhez azonban magasan képzett szakemberekre van szükség. Azt gondolom, a honvédség súlyát az jelzi a leginkább, hogy miként tud megbirkózni a kor kihívásaival. A koronavírus-járvány megmutatta, milyen jelentős a szerepe. A világ rohamosan változik és ez a hadászatra is igaz. Egymást érik az új kihívások, amelyek magukkal hozzák, hogy meg kell szólítanunk a haza iránt elhivatott embereket. Az elkövetkezendő időszakban erre fókuszálunk majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában