2023.06.25. 06:55
Máig a horgászbot a legbecsesebb használati tárgy a díjazott otthonában
A Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a Horgász egyesületért kitüntető jelvényt adományozott a rákócziújfalui Kocsis Mihálynak, így ismerve el több évtizedes munkáját. A férfi még hetedikes diákként lett tagja a helyi Ifjúság Horgász Egyesületnek, azóta ellenőr, horgászmester és még gazdasági vezető is volt.

A rákócziújfalui Kocsis Mihály még gyerekként kedvelte meg a pecázást, a helyi egyesületért végzett munkáját ismerték el
Fotó: P. Pusztai Nóra
Az Ifjúság Horgász Egyesület 1963-ban alakult a Szolnok környéki településen, akkoriban Kocsis Mihály általános iskolába járt. Tanárai kedveltették meg vele a pecázást, ami azóta is az élete része.
A tanári kar Marik Mihály, Tálas László, Gulyás János fölkaroltak még négy-öt embert, így alapították meg az egyesületet. Az ő hatásukra, mi gyerekek is horgászok lettünk. Mindössze negyven forint volt egy engedély
– emlékezett vissza a kezdetekre.
Már akkoriban is a Tiszára jártak, a felszerelésük egy lécre tekert zsinórból állt, melyre egy anyacsavart kötöttek.
Igazából nem is halért mentünk, hanem a társaságért, meg a természetet is megszerettem. A mai napig ha tudom, hogy egy kapásom sem lesz, akkor is felkelek és amikor olyan az idő, hogy mehetek, ötkor indulok a vízhez
– mesélt hobbijáról.
Leginkább a partról pecázik, a legnagyobb fogása egy tizennyolc és fél kilós amur volt. Bár a gyerekeit is megtanította az alapokra, egyikük sem vált nagy horgásszá. Felesége viszont, amikor teheti elkíséri.
Kocsis Mihály az elmúlt évtizedekben a helyi egyesületben is aktív szerepet vállalt, közel ötven éve megválasztották ellenőrnek, majd horgászmester lett. Az akkori elnök betegsége idején a feladatok nagy részét ellátta.
– Marik Mihály azt mondta, hogy bennem bízik, és hogy ezt az egyesületet ne engedjem, hogy szétverjék. És én akkor megígértem neki, hogy amit én tudok megteszek, hogy ne szűnjön meg. Nehéz időszak következett, egyszerre üresedett meg a titkári, elnöki és a pénztárosi pozíció – magyarázta.
Az új vezetés megválasztása után gazdasági teendők hárultak Mihályra. Varga József polgármester szerint ő volt a kapocs az átmenet idején.
Mindig olyan voltam, hogy sohasem utasítottam el, ha feladat volt. Ha rendezvényt kellett szervezni, akkor azt csináltam. A feleségem sokat segített a lebonyolításban, főztünk is nem egyszer ilyenkor
– emelte ki.
Az utóbbi esztendőkben a Pecasulis diákokat is tanítgatja az alapokra, nagy figyelmet fordít az ifjúság nevelésére. A tanulságos történetek mellett sok humoros is akad, például a tavaszi hóban horgászásról, vagy arról, amikor valaki beleesett a vízbe.
Kocsis Mihály több évtizedes munkáját nemrégiben a Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a Horgász egyesületért kitüntető jelvénnyel ismerte el.
– Amikor felhívtak nem is tudtam hirtelen mit mondjak. Inkább megkérdeztem, hogy tényleg engem találnak erre a legalkalmasabbnak? Van itt nálam okosabb és fiatalabb is – mondta szerényen, végül az egyesület elnöke győzte meg, hogy fogadja el az elsimerést.
Figyelnek az utánpótlásnevelésre
Az Ifjúság Horgászegyesületnek közel száz tagja van. Rákócziújfalun figyelnek arra, hogy a vizet és a pecázást is megkedveltessék már a legkisebbekkel, jól működik az iskolában a Pecasuli program. A gyerekekkel versenyekre, kiállításokra utaznak, rendszeresen tartanak családi napokat is.
– Mindenben benne vagyok én is, bár most már kezdek majd kiöregedni az ilyesmiből. A gyerekek körében szerencsére mindig van utánpótlás. Azt látom, hogy egy nagyon jó közösséget alkotnak. Soha nem láttam még, hogy ellentét lett volna, mindenki örül a másik sikerének – foglalta össze Kocsis Mihály.