2025.04.27. 08:15
A Tiszaliget mélyéről szálltak fel az illatok, kiderült, mi fortyog a falak között – videóval, képgalériával
Egyedi program zajlik hétvégén a Szolnok Campus falai között. Százával hordták ki a jobbnál jobb ételeket a szolnoki gasztronómiai verseny résztvevői.
Mondhatnánk, hogy tátva maradt a szája az érdeklődőknek, akik kilátogattak hétvégi szolnoki gasztronómiai versenyre, de ez csak félig lenne igaz. Aki ugyanis felkereste a tiszaligeti programot, jobbnál jobb falatok ízlelésével oldhatta esetleges meglepettségét.

Fotó: Mészáros János
Mert hát volt min csodálkozni a Szolnokon, szombaton és vasárnap esedékes IV. Magyar Gasztronómia Napja nevű versenyen. Elvégre ritkán kerülnek terítékre olyan ételkülönlegességek, amilyenek most a Debreceni Egyetem helyi épületének falai között.
Az üstök, fazekak tartalma már szombaton korán reggel fortyogott, így a délelőtti látogatók a lehető legkellemesebb illatokra érkeztek. Sőt, addigra már a tálalások egy része is a zsűri „kezei közé” került. Így az illatokhoz küllem is párosult. És mivel a gasztronap egyben kirakodó, kézműves vásár is volt, a nézelődők – ha kedvük támadt – kóstolóvá avanzsálhattak.
Rengetegen indultak a szolnoki gasztronómiai versenyen
Az ország különféle szegleteiből érkező versenyzők számos kategóriában mérhették, mérhetik össze tudásukat. Többek között a Magyarország étele 2025: A legjobb magyar séfek versenyen. De tartanak tányérdesszert versenyt, kiosztanak ifjúsági elismerést, van italverseny, de még agroturisztikai kategóriában is írtak ki viadalt. Ebben az évben ráadásul a Kunság adja a verseny tematikáját. Végeredményt majd vasárnap délután hirdetnek.
– Néhány éve felismertük, hogy a magyar gasztronómiának szüksége van egy ilyen versenyre – mondta el a megnyitón a főszervező Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke. Asztalos István szerint lassan többet esznek a magyarok külföldi konyhák ételeiből, mint magyarból. Ezt igyekeznek visszájára fordítani, többek között ezzel a programmal.
Az ország étele és desszertje verseny Szolnokon
Fotók: Mészáros JánosA verseny kapcsán kiemelte, arra annyi induló nevezett, hogy a kiértesítések nyomán még a levelezőrendszere is lefagyott.
De ez pozitívum!
– tette hozzá.
Az egyesület egyébként Csókay Ákos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára javaslatának megszívlelése nyomán hozta létre a sorozatot – hangzott el a megnyitón. A főtitkár pedig meg is jelent szombaton, Szolnokon.
– A Kamara hisz a versenyben, hiszen az által lehet fejlődni. Jó látni, hogy új termékkörökkel bővült a paletta. Ennek segítségével új igényekre adhatunk korszerű választ, a fogyasztók széles körét elérve – mondta el Csókay Ákos. A főtitkár hozzátette, a rendezvényen rengeteg kiállító jelent meg, szerinte ez is a kereskedelem-turizmus-vendéglátás ágazat jelentőségét mutatja. Ami – mondta el – a magyar GDP tíz százalékát állítja elő.
A hazai és a szolnoki szakképzés jelentőségét méltatta a megnyitón Hicsó György, a Szolnoki Szakképzési Centrum kancellárja. A város nevében Füle István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.