2025.04.22. 19:55
Mindössze 30 ezer forintért árulták az ereklyét, amire két kézzel csaptak le a kincsvadászok Apátin
Óriási érdeklődés mellett rendezték meg a közelmúltban a II. Jászapáti Veterán Autó-Motor Találkozót és Régiségvásárt. A nap folyamán közel, több mint kétszáz nyugati és kelet-európai járgány idézte meg a múltat a vásártéren. Filmekből ismertté vált legendás autócsodák is feltűntek, egy-egy típushoz kapcsolódóan megannyi érdekes történetet, emléket ismerhettek meg a látogatók. A veterán jármű találkozó a kincsvadászok Mekkája volt.
A tavaszi napsütéses időjárás is a szervezőknek kedvezett, így rengetegen látogattak el a közelmúltban a jászapáti veterán jármű találkozóra. Mintegy 210 különleges autócsoda sorakozott fel a vásártéren.

Fotó: Pesti József
Jock Ewing kedvenc autómárkája is feltűnt a veterán jármű találkozón
Tavaly hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Tajti Zsolt és csapata a Jászapáti Veterán Autó-Motor Találkozót és Régiségvásárt, mely már akkor nagy sikert aratott. Ezen felbuzdulva idén is nosztalgiázásra invitálták a veterán járművek szerelmeseit. A hívó szóra az ország szinte minden szegletéből érkeztek kiállítók és látogatók. A rendezvényt Pócs János országgyűlési képviselő nyitotta meg. Illés Gergő polgármester köszöntője után a főszervező, Tajti Zsolt háláját fejezte ki a szervezőcsapatnak és a támogatóknak a segítségért.
Széles volt a felhozatal a találkozón: a teljesség igénye nélkül a Polski Fiattól a Ladán át a Mazdáig, a Škodán, Trabanton, Wartburgon, Volkswagen bogáron keresztül a BMW-ig számos autócsoda feltűnt, de régi motorokat, kerékpárokat, mezőgazdasági gépeket is láthattak az érdeklődők. A Hagyományőrző Rendőrszázad lelkes tagjai régi szolgálati autókat mutattak be.
Kicsiket és nagyokat egyaránt ámulatba ejtett, amikor egy 1978-as Lincoln Continental Mark 5-ös gördült be a vásártérre. A Ford egykori luxusmárkája többek között a Dallas című amerikai televíziós filmsorozatból vált ismertté, Jock Ewing járt egy Lincoln Continental Mark 5-össel.
A Jászapátin kiállított gyönyörű állapotban lévő hatalmas autó az érdi Weisz Ferenc tulajdona, aki egy veterán járműveket kedvelő baráti társasággal érkezett a találkozóra. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a különleges, 215 lóerős járgány három éve van nála, Belgiumból vásárolta. Hossza 5870 milliméter, szélessége 2027 milliméter, magassága 1377 milliméter, egy nyolchengeres, V elrendezésű 7536 cm3-es benzinmotor hajtja. Üzemanyagtartálya 102 literes.
Dobi István, a volt Elnöki Tanács egykori elnöke is ülhetett a szolnoki ügyvéd Csajkájában
Ottjártunkkor sokan vették körbe azt a fekete Csajkát (magyarul Sirályt), mely a szolnoki ifj. dr. Tóta Áron birtokában van. Mint azt megtudtuk, első tulajdonosa az Országgyűlés és Népköztársaság Elnöki Tanács Titkársága volt, majd a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Titkárságához került. A Csajka GAZ-13 típusú luxuslimuzint a Gorkiji Autógyár 1959-től gyártotta elsősorban a Szovjetunió és a szocialista blokk pártállami vezetőinek. Összesen 3179 darab Csajkát gyártottak. A szolnoki ügyvédé a 831. a sorban. Két méter széles, közel hat méter hosszú, 195 lóerős, 5531 köbcentiméteres, V-nyolcas motorú, háromsebességes automata váltójú, legnagyobb sebessége 160 kilométer/óra, az átlagfogyasztása 15-21 liter 100 kilométeren. Extraként elektromos ablakemelők, elektromos antenna, rásegítővel szerelt kormánymű és rádió automata található a járműben.
Trabanton szállni élvezet – jutott eszünkbe az Exotic együttes egyik népszerű dala, amikor az autók között sétálva megpillantottunk egy zöld Trabantot.
– Nosztalgikus élményeket idéz fel bennem ez a találkozó – kezdte a zöld kis járgány büszke tulajdonosa Taliga Ferenc. A szécsényi férfi elárulta, hogy nagy rajongója a szocialista idők népautójának. – Ez már a tizenkettedik Trabantom. 1990-es évjáratú, egy idős bácsitól vásároltam három évvel ezelőtt. Gyári motorral rendelkezik, nemrég Kawasaki zöld színre lett festve, így nagyon látványos. Még sehol nem állítottam ki, de most örömmel mutatom meg másoknak is – tette hozzá Ferenc.

Fotó: Pesti József
Egy több mint száz éves házi oltár is lapult a kincsek között
A veterán jármű találkozóhoz kapcsolódva régiségvásár is várta a kincsvadászokat. Ezúttal is bőséges volt a kínálat, a könyvektől a bakelit lemezekig, a kávédarálótól, az ékszerektől és érméktől a faliképekig szinte minden (IS) kapható volt. Játékokból, porcelánokból, régi használati eszközökből sem volt hiány, sőt még preparált bogarakat is kínáltak.
– Négyszáz forint az Autó-Motor magazin darabja, de ha többet visznek jobban megéri, három darab ezer forintba kerül – ajánlotta az egyik eladó. Bakelit lemezekhez és magnókazettákhoz akár ötszáz forintért hozzá lehetett jutni.
Nézze ezt a gyönyörű házi oltárt! – hívta fel a figyelmünket a több mint száz éves ritkaságnak számító kincsre Bujtás István. – Nem adom drágán, harmincezer forintra tartom
– tette hozzá, majd egy vásárló szolgálatára sietett, bemutatva neki egyedi portékáit.
Nem állított valótlant, egyes beszámolók szerint az igazi kincsvadászok körében tényleg nagyon kelendőek a hasonló termékek.
A jászberényi Oláh József asztalán is becses tárgyak sorakoztak.
– Különleges hangulata van a régiségvásárnak, most vagyok itt először. Sokan keresik a régi pénzeket, de a faragott figurákat is kedvelik. Diafilmeket, különböző kerti szerszámokat is hoztam, képeslapokból szintén van választék, mert a gyűjtők elviszik – jegyezte meg Oláh József.
Veterán jármű találkozó Jászapátin
Fotók: Pesti JózsefA II. Jászapáti Veterán Autó-Motor Találkozó és Régiségvásár vidám, nosztalgikus hangulatban telt.
A nap folyamán:
- a New Style Fanatix tánccsoport bemutatója;
- Székely Balázs és zenekara;
- Kelet Brass Band;
- ügyességi verseny, játék;
- veterán jármű felvonulás;
- zenés est szórakoztatta a résztvevőket.