Autó gurult a Tiszába: tehetetlenül nézték, ahogy a piros Suzuki lassan elmerül a folyóban

Napbarnított arccal, mosolyogva áll a tiszaroffi komp fedélzeten Vankó György. Nem most kapta meg a nap, négy, folyón töltött évtized cserzette már bőrét a tiszai révészek hivatását végző férfinek. Ezen évekből tizenhatot a Dunán töltött. Ott belekerült képzeletbeli tarisznyájába szakmájának minden fortélya. Az ezredforduló óta pedig „hazai vízen siklik”: Tiszaroff és Tiszasüly között segíti át a vándorokat a folyó bal partjáról a jobboldalira, avagy fordítva.

„Veterán matróz” is szolgál a tiszaroffi kompon

– Kunhegyesen születtem, de mindig Tiszaroffon éltem. A révészkedést azért választottam, mert ez volt akkor az egyedüli „vízi” munkalehetőség a faluban – mondja roffi kompos, aki később visszamehetett volna a Dunára, hívta a vízügy is, vagy akár személyhajózásra is adhatta volna a fejét, de ő a tiszaroffi átkelőt választotta.

– Hogy hányszor tettem meg a bal és jobb part közötti távolságot? Nem számoltam, de nagyon sokszor. Milliószor, tán’ még annál is többször. De azt sem tartjuk számon, hogy egy nap hányszor megyünk át, mivel ez is nagyon változó, a szezontól függ.

–Ha meg nincs forgalom, elvagyunk. Horgászgatunk, olvasgatunk, beszélgetünk. Újabban a telefont nyomkodjuk.

Így, többes számban. Hiszen Vankó György nem magában szeli a habokat. Vele tekeri a kompkormányt matróza, az április óta a révészek kenyerét evő Hornyák Attila is. Ő rendhagyó hajóslegénynek számít a maga 63 évével, előtte húsz évig erőgép-vezetőként dolgozott, majd lehúzott még egy húszast kocsmárosként is Tiszaroffon. De örömmel jött komposnak, hiszen – állítja – jó levegőn, jó munkatárssal, a Tiszán dolgozhat. Vizsgáznia kell ugyan, „de hát megtanulja azt az ember”, és nem is derogált neki deres halántékkal visszaülni az iskolapadba.

Ők egymás után két napi műszakot húznak le, jelenleg reggel héttől este hétig vannak a Tiszán. Erre ugyanennyi szabadnap jár, addig a másik páros van a vízen.

Az útfejlesztések nem a tiszai révészeknek kedveznek

Persze azért nem minden szép és jó. Vankó György szerint látható tendencia a komp forgalmának csökkenése.

– Évről évre kevesebb az utasunk. A nyári hónapokra akad még, de csökken a turisták száma, és hazalátogatókból is egyre kevesebb van. Szezonon kívül nagyjából óránként megyünk, de akad, hogy két óránként nem jön senki – sorolja, hozzátéve, régen az öt-tízszerese volt a forgalmuk a jelenleginek. Úgy látja, az egyre kiépülő főúthálózat sem őket segíti, ha pedig az M4-es meglesz Fegyvernekig, vélhetően tovább apad a forgalmunk. Számít az is – mondja –, hogy kevés külföldi turista érkezik. Illetve hogy bár a Tisza-tó vonzáskörzetében fekszik a település, de nem elég közel annak turisztikai magterülethez.

A ruhátlan nő kifelé, a piros Suzuki befelé ment a Tiszába

E bő két évtized alatt számos emlékezetes történet tanúja volt Vankó György a tiszaroffi réven. Szerencsére el is mesél párat, mikor erről kérdezzük.

– Egy korábbi március alkalmával méretes uszadékfát vitt a víz. Mi ezeket régen is kifogtuk, mivel kiváló tüzelőanyag. Egy ilyen gyönyörű rönköt csákányozott meg egyszer az öreg Fazekas József (aki a rendszerváltáskor vállalkozásba vitte a kompot). Én mondtam neki, hogy ne csinálja, mert nagyon nagy volt a fa és erős volt a sodrás. Az Öreg csak megtartani tudta a rönköt, elengedni viszont nem akarta. Csakhogy a csáklya nyele eközben beleakadt a komp végébe, és mint a rúdugrókat, elhajította az Öreget a part széli vízbe. Repült vagy nyolc-tíz métert, de szerencsére csak a sapkáját vitte el a víz – meséli.

– Megesik az is – mondja –, hogy kezdő kenusok nekimennek a kompnak és felborulnak. Ha viszont a komp alá viszi őket a víz, az veszélyes. Ezért ilyenkor elengednek kenut, evezőt, mindent, és kapaszkodnak a komp szélében, mi meg szépen kihúzzuk őket.

De előfordult, hogy némi textilnél több maradt a Tiszában.

– Úgy tíz éve télen történt, hogy egy, a kelleténél többet ivó horgász vette fel a csónakját pótkocsira. Ahogy letolatott, a pótkocsija beleakadt a kövekbe, a kabátja meg a tekerőbe, amivel a csónakot csörlőzte fel. És mivel a kéziféket is elfelejtette behúzni, az egész rakás, autóstul, pótkocsistul, horgászostul a vízbe csúszott, és szép lassan vitte őket a folyó – sorolja.

– A horgász végül levetette a kabátját, így nem süllyedt el. Az utánfutót meg tudtuk ugyan kötni, de a kocsi leakadt róla.

– tudjuk meg.

Ahogy azt is, hogy temetéseket is tartottak már a fedélzeten, ráadásul mindenfélét:

• volt már zsidó,
• katolikus,
• református,
• Jehova tanúi,
• de még indián temetés is, dobbal, sámánnal.
• Ahogy katonatemetés is díszszázaddal, díszsortűzzel.

És előfordult, hogy maguk az utasok is beálltak révésznek. Hiszen amikor a legnagyobb nyári apálykor elillan a Tisza vize, és a komp alja súrolja a medret, nincs mit tenni, mint kiszállni és tolni a szerkezetet.

– De ez általában nyáron, alacsony vízállásnál van. Így egy kis fürdés mindenkinek belefér – mondja Vankó György.