Madarász Sándor séf

2020.11.16. 11:30

Bajnokból lovag: Szolnok erős vár a hazai gasztronómiában

Madarász Sándort idén tagjai közé fogadta az Auguste Escoffier Tanítványai Lovagrend. A Garden Hotelben megtartott szokásos éves díszvacsorán adták át a kitüntető címet és ütötték lovaggá Szolnok egyik emblematikus éttermének főszakácsát.

Szoljon.hu/V.B.E.

Forrás: Beküldött fotó

A történet kezdetei már több, mint egy évtizedre nyúlnak vissza. Bali István, a megyei önkormányzat akkori külügyi referense kezdte kiépíteni azt a francia kapcsolatot, ami később elvezetett az Auguste Escoffier Tanítványai Lovagrend magyarországi megalapításához. Talán nem egészen véletlenül egybeesett ez a hazai gasztroforradalom jelentkezésével, ami mára a csúcsgasztronómia egyre jelentősebb térnyeréséhez vezetett. Szolnokon is jelen van ez az irányzat és ennek egyik jelentős alakja most megkapta méltó elismerését. Madarász Sándor mesterszakáccsal beszélgettünk.

Madarászné Fodor Andrea és Madarász Sándor
Fotó: Beküldött fotó

– Ebbe a lovagrendbe ajánlás alapján lehet bekerülni, általában évente-kétévente, az összejövetelek alkalmával vitatják meg és döntenek a felmerült jelöltekről. Piros színű vállszalagot kapnak a szakácsok, cukrászok, pincérek. Kéket a támogatók, mint például a beszállítók. Lila pedig az étterem tulajdonosok színe. Június-júliusban tudtam meg, hogy az a megtiszteltetés ér, hogy meghívást kapok. Ez egy olyan különleges esemény, hogy az ünnepelt főz a díszvacsorán. Egy hónapot gondolkodtunk a fogásokon. Hat fogásból és desszertből álló menüt állítottunk össze – kezdte a beszélgetést Madarász Sándor.

– Mivel ez egy gourmet vacsora más szempontok szerint kellett összeállítani, mint a szokásos minőségi munkánkat. A vacsora tervezéséhez és elkészítéséhez segítséget is kaptam. Próbafőzések során át formálódott és hozzá kóstolták a borokat is. Hét szakács, plusz 4 segítő két nap alatt készültünk el a díszvacsorával. Még éppen meg tudtuk tartani a járványügyi szabályok szigorítása előtt. Száz fő alatt maradt a létszám és este 11 óráig befejeztük a rendezvényt. Jó hangulatú örömfőzés folyt a Garden Hotelben – részletezte a mesterszakács.

– A segítőim között voltak korábbi tanulóim. Megtiszteltetésnek vették, hogy hívtam őket, én pedig megtisztelve érzem magam, hogy elfogadták. Három évtizede dolgozom a vendéglátásban. Nagyon sok tanulóm volt az évek során, közülük azokat hívtam, akik itthon dolgoznak és a közelben vannak és első szóra jöttek. Nem csak a szakmai kitüntetés számomra felemelő, hanem a hagyományokon alapuló új értékteremtés érzése és a tudás továbbadása. Ezt érzem most visszaigazolva – mutatott rá a frissen avatott lovag.

Fotó: Beküldött fotó

– Egyik hétvégén a csúcsgasztronómia finomságaival foglalkozás és lovaggá ütés. Egy hét múlva hirtelen fordulattal gyökeresen más kihívással kell megküzdeni. Teljesen más megközelítést követel a járványhelyzet miatti bezárás. A Bajnok Étteremben eddig azt a minőséget céloztuk, amit helyben kap a vendég, ha beül az étterembe. Most új kihívásokra kell megtalálnunk a válaszokat, miközben egy dologból nem szeretnék engedni, a megszokott színvonalból – összegzett Madarász Sándor.

A modern konyhaművészet atyja

Auguste Escoffier-t II. Vilmos német császár nevezte a „szakácsok császárának”. A 174 éve született hírneves séfhez a francia konyha megújítása fűződik. Legnagyobb mértékben neki köszönhetik a franciák, hogy világszerte referenciának számít a konyhaművészetük. Egyszerűsített és nagyon jó ételeket készített, modern felfogásban, a hagyományos francia konyhára alapozva. A nemzetközi lovagrendnek világszerte negyvenezer tagja van. Immár Madarász Sándor mesterszakácson kívül soraikba tartozik Füredi Krisztián cukrász, Magyarország 2020-as tortájának alkotója és Horváth Ferenc kisújszállási étteremtulajdonos is.

Az idei ünnepi menüben céklás kecskesajt, libamáj erdei gombákkal, megreformált gulyásleves, piros pöttyös lepényhal, garnéla, konfitált császárhús és a Curiositas, Magyarország 2020-as tortája szerepelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!