Fejes János: kinek szívében fény lakozik, annak nincs mitől félnie

– Kijárási korlátozás van érvényben, templomi miséket sem lehet tartani ezekben a hetekben, számos dologhoz kell alkalmazkodnunk. Önnek hogyan változtak meg a mindennapjai?

– Tulajdonképpen nem változtak meg. Én ugyanazt teszem, amit mindig, gyakorlom a hivatásomat. Ugyanúgy tartok miséket, persze nem a templomban, és sajnos nem a hívek körében. De gondolatban ott vannak velem, amikor a szobámban misézek, és Isten szeretetét közvetítem feléjük. Mert nekem ez a feladatom. Legyen akár normál hétköznap, vagy legyen járványhelyzet, ez mindig így van.

– Hogyan tud támaszt, lelki segítséget nyújtani a híveknek és azoknak, akik ezt igénylik?

– Telefonon elérhető vagyok. A településen szórólapon juttattunk el a háztartásokba egy pár soros lelki támogatást, a lapon az is ott áll, hogy minden este fél nyolckor gyújtsunk egy gyertyát, és imádkozzunk. Egy idős hölgynek, aki évtizedek óta minden alkalommal eljön a misékre, elvittem az Oltáriszentséget. Mondtam neki, hogy amikor a rádióban misét hallgat, vagy a televízióban nézi, akkor az áldozás résznél áldoztassa meg magát. Mindezek mellett vasárnaponként kinyitom néhány órára a templomot, ahová betérhetnek a hívek – nem csoportosan – egy csendes imádságra, gyertyagyújtásra.

– Volt-e olyan templomi esemény, ami a kialakult helyzet miatt elmaradt, amit le kellett mondani?

– Egy keresztelő volt, ami változott. Az eredeti terv az volt, hogy egy apuka és leánya együtt keresztelkednek meg Kőtelken, ahol szintén ellátom a papi teendőket. Végül a család úgy döntött, hogy csak az apukát kereszteljem meg, a kislány keresztelőjét elhalasztották.

– Húsvétkor mit üzen az embereknek ebben a nem mindennapi helyzetben?

– Szinte törvényszerű, hogy a mostani helyzet, a betegség lehetősége félelmet, rossz érzést kelt az emberekben. Én azonban hiszem, hogy csak akkor van baj, ha a lelkünkben is rossz érzés, sötétség lakozik. A húsvét a remény ünnepe, van remény a megújulásra. Hiszen Jézus is feltámadt, és megváltotta a bűneinket. Ha kinyitjuk a szívünket, akkor kigyúl a fény, s eljön a krisztusi világosság. Ilyenkor, amikor valami baj van, sokan hajlamosak azt mondani, hogy hol van Isten, nem szeret minket, miért hagyja ezt? De Isten szeret minket, ő a helyén van, nem változott. Ő örök, változatlan a szeretete. Az emberek talán változtak, azzal, hogy elzárkóztak Istentől. Vissza kellene találniuk hozzá. Azt gondolom, hogy egy komoly lelki gyakorlat a mostani helyzet.

– Ön tart a betegségtől?

– Nincs félelem bennem ezzel kapcsolatban. Persze a lehetőségek szerint betartom a javaslatokat, korlátozásokat, a találkozások számát csökkentem. A parókiával szemben van a gát, azon túl a Tóalja nevű terület, oda szoktam átsétálni ebben a jó időben, ahol hallgatom a természet csendjét és zajait. És különös módon lehetőségem van a mindenütt jelenlévő szerető Istennel együtt lennem.

– És ezeken túl miket csinál még? Aki ismeri önt, tudja, hogy aktív közösségi – ezen belül zenei – életet él.

– El kell végezni az irodai munkákat, a dokumentációkat is, ezenkívül természetesen olvasok is. Akivel tudom, tartom a kapcsolatot, telefonon beszélünk vagy Skype-on. Most ugyan kevésbé, mivel nagyböjt van, de olykor előkerül a tokból a gitár is, nehogy elaludjon…