Nő a megrendelések száma

2021.04.13. 06:58

Lendületet kapott az építőipar a Jászkunságban

Megyénkben rekordszámú cég kezdte meg működését idén februárban az építőiparban. Ez főleg annak köszönhető, hogy az ingatlanépítésekre, felújításokra igénybe vehető állami támogatások miatt folyamatosan nő a megrendelések száma.

Kovács Berta

Térségünkben is egyre több cég dolgozik az építőiparban

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Februárban megyénkben húsz új céget indítottak, míg csupán tizenkettő szűnt meg és négy ellen indult újonnan felszámolási eljárás, derül ki a legfrissebb adatokból. Mindez az építőipari jellegű munkák iránti igények növekedését mutatja.

– Az építőipart ciklikus kereslet jellemzi – mutatott rá dr. Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke.

– Télen általában nem kezdenek új beruházásokba. Megyénkben elsősorban lakásépítési megrendelések adódnak. A térségben változatlanul nagy a kereslet a rutinnal rendelkező, megfelelően képzett szakemberekre. Azt szokták mondani, egy építőipari beruházáshoz körülbelül 42 szakmára van szükség. De a szakemberhiány és a pandémia miatt is csúsznak a kivitelezések, igény pedig lenne a munkákra.

Térségünkben is egyre több cég dolgozik az építőiparban
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

– A végelszámolások után felszabaduló szakemberek megpróbálkoznak egy másik vállalkozás indításával, idén ehhez kedvezőek voltak a lehetőségek, gondoljunk itt a lakásépítési támogatásokra, pályázatos beruházásokra. Ha folyamatosan lesz fizetőképes kereslet, ezek a cégek jó eséllyel hosszabb távon is meg tudnak maradni.

– A szakmunkások által generált árfelhajtás viszont már nagyon nagy mértékű, egy jó burkoló most havi másfél-kétmillió forintot is meg tud keresni, ez a beruházások költségét is megnöveli. A piac azonban előbb-utóbb ki fog egyenlítődni, bár lehet, hogy ez öt-hat év alatt fog bekövetkezni – fejtette ki a megyei VOSZ-elnök.

– Mi is tapasztaltuk, hogy élénkült az érdeklődés az építőipari munkák iránt – számolt be róla Lángi Györgyi, a Lángi Építőipari és Szolgáltató Kft. kereskedelmi igazgatója.

– Január elejétől lehet észrevenni az élénkülést, a kedvezmények, a családok otthonfelújítási támogatása, az öt százalékra visszavett lakásáfa hatása érződik. A magánszemélyek az új építésű lakások vásárlása mellett főleg a nyílászárókat szeretnék kicseréltetni, de társasházi felújításokra is folyamatos igény mutatkozik.

Mostanában főleg kisebb munkákat végeznek

A jászberényi székhelyű Boserép Építőipari és Kereskedelmi Kft. tavaly nyár végén még arról számolt be, hogy az ő tevékenységüket különösebben nem érintette a járvány, folyamatosan voltak megrendeléseik. Most viszont egyáltalán nem tapasztalnak élénkülést.

– Rossz világ jár ránk – árulta el Boda László ügyvezető. – Munkáink nagy részét Jászberény önkormányzatától és az Electroluxtól kaptuk. Önkormányzati megrendelésre most kilátás sincs, az Electroluxnak pedig dolgozunk még ugyan, de nem kapunk olyan folyamatosan megbízást, mint korábban. Mostanában inkább kisebb munkáink vannak, ezek három-öt millió forintos megbízások.

Cégünk profilját viszont a komplex, nagyobb szabású munkák képezik, ehhez mérten vannak szakembereink is. Most adtunk át egy tizenöt lakásos társasházat, és saját beruházásként megkezdtük egy tizenhárom lakásos kivitelezését is a főtéren, így egyelőre nincsenek gondjaink.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában