Galériával

2021.06.27. 11:00

Átadták a támogatói okiratokat Karcagon

Huszonkilenc megyei gazda részesül támogatásban.

Daróczi Erzsébet

A MATE Karcagi Kutatóintézetében dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára adta át pénteken huszonkilenc megyei gazdának a támogatói okiratot az elnyert állattartó telepi korszerűsítéséről. Így 9,5 milliárd forint kormányzati támogatásból újulhatnak meg a következő években szarvasmarha, juh, baromfi, kecske és sertéstartó telepek.

– Mi, átlagemberek akkor találkozunk azokkal a megtermesztett, előállított dolgokkal, javakkal amelyekért önök nap mint nap mindenféle időjárási körülmények között dolgoznak, amikor a boltban vagy egy őstermelőnél megvásároljuk. Önök ezért óriási munkát végeznek reggeltől késő estig, amiért minden megbecsülés megilleti önöket. Kívánom, hogy használják jól a pályázati forrásokat – fogalmazott köszöntőjében Szepesi Tibor polgármester.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő is azt hangsúlyozta, hogy azok a gazdák, akiket támogatásban tudnak részesíteni, a mi asztalunkra termelik meg az egészséges és tápláló élelmiszert. Így biztosított, hogy kiváló minőségű élelmiszert tudjanak előállítani.

– A 21. századi robotika technológia belépett a mezőgazdaságba, a gépek mellett az állattartó telepekre is. Ha a magyar gazdálkodók nem tartanak lépést, lemaradunk, kiszorulunk a világ mezőgazdaságából, akár veszélybe kerülhet a magyar emberek kitűnő, világ minőségű élelmiszerrel való ellátása is. Ez most a kormánydöntésnek köszönhetően biztosított a telepek fejlesztésével, jó úton haladunk és ezt a munkát folytatni kell – mondta a képviselő.

Hubai Imre Csaba, a NAK megyei elnöke gratulált a nyertes pályázatokhoz a gazdatársaknak, akiknek azt kívánta, sikeresen realizálják a terveiket, de azt is hangsúlyozta, hogy azokat az értékeket, amit a gazdák megtermelnek, piacra kell juttatni.

– Így versenyképesebbek, eredményesebbek tudunk lenni, fenntartható gazdálkodást tudunk folytatni, ami nagyon fontos. Az elmúlt időszakban az agrártársadalom bebizonyította, képes arra, hogy a nemzetet ellássa minőségi élelmiszerrel és még exportot is biztosítson. Ez a nemzeti összefogás a pályázat kiírásától a termék megjelenéséig jelentős tényező, így a gazdálkodásunk nyereséges, eredményes, fenntartható – mondta az elnök.

– Azért vagyunk most Karcagon, mert a Megújuló vidék, a megújuló agrárium program keretében egy hatalmas, a magyar állattenyésztés technológiai korszerűsítését szolgáló programot valósítunk meg – mondta dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Szólt arról is, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében most 9,5 milliárd forint értékben újulnak meg állattartó telepek, újak épülnek, legyen szó szarvasmarháról, sertésről, baromfiról. Ezekkel egyrészt erősödik az itteni gazdaság, jobb munkakörülménye lesznek ezeken a telepeken dolgozóknak, korszerűbb, modern technika lesz. Ez azért is fontos, hogy a mezőgazdasági munka vonzerejét lehessen növelni. Másrészt ez minden magyar számára itthon előállított egészséges hús és egyéb terméket jelent majd.

– Ez a programunk szolgálja a 21. századi technológiai váltást is, hogy nemzetközileg is versenyképesek maradhassanak a magyar gazdák termékei. A következő években a magyar Kormány a magyar vidék gazdaságának fejlesztését kiemelten fontosnak tartja, hiszen 2027-ig 4265 milliárd forintot fogunk elkölteni agrárium, mezőgazdaság fejlesztésére, ami azt jelenti, jut a legkisebb gazdálkodótól a legnagyobb gazdálkodókig támogatás. Most a kis telepek gazdáinak van nyitva telepfejlesztési pályázat, de aztán jönnek az újabbak – tette hozzá az államtitkár.

Dr. Feldman Zsolt arra kérte a gazdákat, figyeljék a kiírásokat és pályázzanak támogatásokra. Azután átadta a huszonkilenc megyei nyertesnek a támogatási okiratot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában