beruházás

2021.07.16. 07:00

Sütemények készítésére alkalmas üzem épül Nagyivánon

Bár sokáig a gyümölcsre esküdtek, végül mégis a süteményre szavaztak a nagyivániak.

Ujvári László

Chef decorating piece of tasty Esterhazy cake in kitchen

Forrás: Shutterstock

Fotó: Africa Studio

A gazdaságélénkítő program keretében most lehetőséget kaptak terveik megvalósításra: a Hortobágy szélén fekvő község is bekerült azon felzárkóztatásra váró települések közé, melyeket rendkívüli források bevonásával szeretne helyzetbe hozni a kormány.

– Mikor megkaptuk az értesítést, rögtön munkához láttunk – beszélt hírportálunknak az örömteli fejleményekről Bári Ágnes. – Pár esztendővel ezelőtt terveztünk egy gyümölcsfeldolgozó üzemet, de annak tudatában, hogy az szezonális, változtattunk az eredeti elképzelésen – mondta el a polgármester.

Bári Ágnes
Fotó: Ujvári László

Mivel a gluténérzékenység sokakat érint, a süteményeket pedig a többség szereti, úgy döntöttek, hogy egy sós- és édessütemény-feldolgozó üzemet létesítenek, mely a tervek szerint bővíthető és kiegészíthető lesz gyümölcsök feldolgozásával – legyen szó aszalásról, lekvár készítéséről vagy csomagolásról. Süteményfronton pedig nagy hangsúlyt fektetnének a gluténmentességre.

– Kétszázmillió forintot kaptunk erre, most a hiánypótlás zajlik. Megvásárolnánk a régi tejcsarnokot az Ady Endre úton, ahol ki tudnánk alakítani az üzemet a teljes infrastruktúrával – magyarázta az ezeregyszáz lelkes nagykunsági kistelepülés vezetője.

A beruházással új munkahelyeket is teremtenek, hiszen három fő foglalkoztatását vállalták a projektben. Ha minden jól megy, idén év vége felé már fel is állhat a rendszer, és megkezdheti működését a süteményüzem.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában