Foglalkoztatás

2022.05.19. 06:51

Egyre kevesebb álláskeresővel számolhatnak a Jászkunság hirdetői

Élénkülés jellemző a mezőgazdaságban, a turizmusban és az építőiparban is.

Kovács Berta

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

Áprilisban mind országosan, mint megyénkben tovább csökkent a regisztrált álláskeresők száma. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint az előző hónaphoz viszonyítva áprilisban közel negyvenhatezer fővel mérséklődött országosan az állásnélküliek száma. A tavasz meghozta az élénkülést a mezőgazdaságban, turizmusban és építőiparban, így ezek az ágazatok is jelentős számban szívnak fel munkaerőt, akár tartós, akár időszaki munkára is.

Áprilisban országosan 241 792 személy szerepelt álláskeresőként a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) regiszterében, míg megyénkben 13 199 fő kereste az elhelyezkedési lehetőségeket.

Az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva öt százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig közel négyszázalékos értéket mutatott.

A megyék között a legrosszabb érték Nógrádban mutatkozott, ahol tizenkét százalék volt ez az arány, míg Győr-Moson-Sopronban a gazdaságilag aktív népességhez képest mindössze alig több mint egy százalék volt állás nélkül. Szűkebb hazánkban a harmadik hónaphoz viszonyítva négyszázhuszonnégy fővel kevesebben szerepeltek az NFSZ regiszterében, ez 3,1 százalékos csökkenést jelent, nagyobb arányút a megelőző hónap 2,9 százalékos csökkenésénél.

Az előző évet nézve szembetűnően kevesebben voltak állás nélkül: 2021 áprilisában az idei évi azonos időszakában négyezer-négyszázzal többen voltak állás nélkül.

A negyedik hónapban megyénk álláskeresői közül nyolcszázhetvenheten pályakezdőként próbáltak elhelyezkedni, és bár csökkent a számuk, megyénkben az országoshoz képest még mindig viszonylag magas a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma. Idén áprilisban összesen 26 600 üres álláshelyet jelentettek be a munkaadók, ezek negyven százalékához támogatást is igényeltek.

Megyénkben április folyamán 939 új álláshelyet jelentettek be, ebből 520 volt támogatott. Ez jelentős visszaesés az előző hónapban bejelentett 2175 (1740 támogatott) álláshelyek számához képest. Előző hónapról maradt 3614 betöltetlen pozíció, ám meg is szűnt 964 – az új bejelentéseknél több – álláshely, így május 3589 szabad pozícióval indult.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz megyénkből változatlanul nem érkezett bejelentés csoportos létszámleépítésről.

A hirdetések között is számos elhelyezkedési lehetőség között böngészhetnek az állástalanok, illetve az érdeklődők. Május első hetének végére csúcsértékekről adtak hírt: az egyik nagy gyűjtőoldal 48 770 publikált álláshirdetésről adott számot. Tegnap már kevesebb, összesen 33 689 állásból válogathattak a keresgélők, megyénkben ebből 864 pozíciót kínáltak a legkülönfélébb területekre fizikai és szellemi munkára egyaránt.

Megyénkben is alapvető probléma a fizikai dolgozók hiánya

– mutatott rá dr. Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke.

– Például a vendéglátóiparban a Balaton elszívja a képzett, jó munkaerőt, így sokfelé gond, hogy ha itt találnak is dolgozót, velük nem tudják azt a minőséget biztosítani, mint kívánatos lenne. Az építőiparban is nagy az emberhiány, miközben jön a nyár, versenyt futnak az idővel, hogy az építőanyagokat időben megszerezzék és be is építsék, különben az áremelés hatásaival kell szembenézniük. Viszont a hazánkban is húzóerőnek számító járműipar alkatrészhiánnyal küzd, ami visszafogja a termelést, így ott most nem szembetűnő a munkaerő hiánya – tette hozzá a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában