Statisztika

2023.01.03. 11:25

Nőtt a munkavállalók havi bruttó átlagkeresete a Jászkunságban

A foglalkoztatási arány és a munkanélküliségi ráta kedvezőtlenebb az átlagnál.

Hartai Gergely

Tizenhat százalékkal többet keresnek megyénk teljes munkaidős foglalkoztatottjai, mint egy évvel korábban

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A vármegye gazdasági szerkezetéről és foglalkoztatási helyzetéről számolt be a közelmúltban a Központi Statisztikai Hivatal. A szervezet régiónkat is kielemezte. 

Mint megtudhattuk, 2022. első félévében a foglalkoztatottak száma a második negyedévben a hazai növekedést meghaladó ütemben – azaz csaknem hat százalékkal – nőtt, a munkanélkülieké az országosnál enyhébben csökkent. A foglalkoztatási arány (72,5 százalék) és a munkanélküliségi ráta (4,7 százalék) is kedvezőtlenebb volt az országos átlagnál. 

Jelentésében arról is beszámolt a hivatal, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2022 év első félévében 16 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Összege (405 ezer forint) viszont továbbra sem érte el az országos átlagot (505 ezer forint). 

– A telephelyi adatok alapján az ipar első félévi teljesítménye 5,9, a megyei székhelyű építőipari szervezetek termelése 4,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A beruházások volumene pedig 7,6 százalékkal bővült. Az első félévben 29 százalékkal több lakást vettek használatba, mint az előző év azonos időszakában – olvasható a riportban. 

Kiderült továbbá, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken 199 ezer vendégéjszakát töltöttek a vendégek, valamivel több mint kétszer többet, mint a járványügyi korlátozásokkal érintett 2021. esztendő első felében. Ezenkívül a kiskereskedelmi forgalom volumene 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit: egy lakosra jutó összege 647 ezer forint volt, vagyis az országos átlagnál (736 ezer forint) kevesebb. 

A foglalkoztatási mutatók legfrissebb, 2022. június adatait böngészve pedig az látszik, hogy ebben a hónapban 12 451 főt tartottak nyilván álláskeresőként a megyében, melyből 834 pályakezdő volt. A bejelentett betöltetlen álláshelyek száma 3936-nál állt meg, álláskeresési segélyben 2279-en részesültek, szociális ellátásban pedig 3485-en.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában