Fejlesztések

2023.01.29. 19:00

Tavaly az ipari ágazatokban ruháztak be legtöbbet a cégek

A tavalyi esztendő első kilenc hónapjában számos beruházás történt vármegyénk területén is.

Kovács Berta

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A koronavírus-járványt követően a korlátozások 2021 tavaszi feloldása óta megélénkült a gazdasági szervezetek fejlesztési tevékenysége, bár ennek intenzitása változó volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 2022. első három negyedévét feldolgozó összefoglalójából.

A múlt év első kilenc hónapjában 7810 milliárd forint értékű új beruházást hajtottak végre országosan, ami az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékos növekedést jelentett.

A fejlesztési források 47 százalékát a budapesti székhelyű gazdasági szervezetek kötötték le.

A vármegyék között legnagyobb mértékű bővülés (29%) Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében történt a feldolgozóipari fejlesztések eredményeként.

A legnagyobb visszaesés Bács-Kiskun (14%-os) vármegyében következett be.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a múlt év első negyedévét jelentősebb élénkülés jellemezte, a második negyedévre ez mérséklődött, a harmadik negyedévben pedig kimondott lanyhulás következett be. A gazdasági szervezetek kilenc havi 147 milliárd forint értékű új beruházása azonban 1,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A beruházások 55 százaléka a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásokhoz köthető.

A fejlesztési források felét a feldolgozóiparban használták fel, 38 százalékát az építési beruházások adták, ez utóbbinál megjegyzendő, hogy az ingatlanfejlesztések 36 százalékát a feldolgozóiparban végezték.

A nemzetgazdasági ágazatokat tekintve egyértelműen az ipar vitte el a pálmát: az ágazatban 76,7 millió forintot tett ki a beruházások összege.

Ültetvények, erdők telepítésére, haszonállatok beszerzésére és a meglevő föld értéknövelésére a vármegyei székhelyű szervezetek az első három negyedévben 2,3 milliárd forintot költöttek, reálértéken 18 százalékkal kevesebbet, mint 2021 azonos időszakában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!