Elektrolitgyár Szolnokon

2025.03.07. 13:21

Nagy bejelentés érkezett! Kínai elektrolitgyártó üzem települ Szolnokra

Az eseményen Szijjártó Péter közölte: a betelepülő kínai cég, KunlunChem a helyi munkavállalókra kíván támaszkodni, ezért fontos a minél szorosabb együttműködés a Szolnoki Szakképzési Centrummal.

A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokon építi fel az első európai üzemét, a 40 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Elektrolitüzem Szolnok
Elektrolitüzem Szolnokon: nagy bejelentést tettek pénteken Budapesten!
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

Elektrolitüzem Szolnokon: helyi munkavállalókra támaszkodnának

A tárcavezető a KunlunChem beruházásának bejelentésén kiemelte, hogy a KunlunChem a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé tartozik, amely itt a BMW és a Mercedes elektromos autóinak beszállítója lesz a legmodernebb technológiával. Továbbá megjegyezte, hogy a high-tech működés nem lenne lehetséges a megfelelő, biztos alap nélkül, márpedig Szolnokon a tradíciók adottak, hiszen a város mindig is a magyar vegyipar egyik bástyája volt – írja az MTI. 

Szijjártó Péter szerint az ágazat hazánkban közel 100 ezer embert foglalkoztat, és a betelepülő kínai cég is a helyi munkavállalókra kíván támaszkodni, ezért fontos a minél szorosabb együttműködés a Szolnoki Szakképzési Centrummal.

Mint mondta, az emberiség jelenleg a válságok és veszélyek korában él, ezek a kihívások viszont nem terelhetik el a figyelmet a környezetvédelem szempontjairól. Kifejtette, hogy vannak, akik ezt politikai kérdésként fogják fel, míg a magyar kormány inkább gyakorlati kérdésként, hogy a bolygót miként lehet megőrizni a következő nemzedékek számára. Emlékeztetett arra, hogy a károsanyag-kibocsátás mintegy hatodát a közúti közlekedés adja, ezért nem lehetséges a klímacélok teljesítése az autóipari elektromos átállítása nélkül. Rámutatott, hogy ennek tempójáról vita zajlik, arról azonban nem, hogy végül meg fog történni. 

Ezért sem véletlen, hogy minden olyan beruházásért, amely az elektromos autóipari átálláshoz kapcsolódik, óriási nemzetközi verseny van mondta. Illetve ennek kapcsán üdvözölte, hogy Magyarország a zöld autóipari átállás egyik éllovasává vált, olyan országgá, ahol a német és a kínai vállalatok egymás mellett építik fel a gyáraikat, munkahelyek tízezreit teremtve. 

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a világgazdaságban drámai változások zajlanak, amelyek egyik fő jellemezője a világ keleti felének erősödése. 

– Kína egyértelműen diktálja a világgazdaság változásainak tempóját fogalmazott. Majd a magyar-kínai gazdasági együttműködést is méltatta, és közölte, hogy a kelet-ázsiai ország mára hazánk első számú kereskedelmi partnere lett Európán kívül, és az elmúlt öt évben háromszor is innen érkezett a legtöbb beruházás. 

Számunkra büszkeségre ad okot, hogy tavaly az összes, Európába irányuló kínai beruházás 44 százaléka Magyarországra érkezett (…) Az elmúlt tíz évben hatvannégy nagy kínai beruházáshoz adott a kormány támogatást, és ezek 5500 milliárd forintnyi beruházási értéket hoztak létre összegzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!