2025.06.15. 17:25
Rendkívüli növény bukkant fel a szolnoki piacon, ezzel az árral számoljon, aki venne belőle – galériával
Jégverés a termésre, hidegzuhany a pénztárcára? Megnéztük az árakat a szolnoki vásárcsarnokban.
– Nyolcvannyolcezer forint nyugdíjat kapok, zöldségfélékre is jutnia kell – mondta a szolnoki vásárcsarnokban Magdika, miközben szatyrát mutatta. Az asszonyt az aktuális piaci árakról kérdeztük.

Fotó: Mészáros János
Idényárut keresnek a szolnokiak
Annamária a szezongyümölcsökért kereste fel a piacot. Mint hírportálunknak elmondta, már a tavalyi árakat is drágának tartotta, idén viszont még annál is jóval többet kérnek a finomságokért az árusok. Igaz, mindjárt hozzátette, tudja, hogy a termelőknek is meg kell élnie.
Ebben nem is téved. Mint az alsószentgyörgyi Limbóczki János gyümölcsárus pultjánál megtudtuk, keserves évük volt eddig. A jégverést és a légköri aszályt különösen megsínylette a hozam. Emiatt jóval kevesebb ez idáig a termésük, mint a korábbi években az ilyenkor megszokott. A kajszibarack például teljesen odalett, kétszáz fájukról jó, ha két ládányi termés kijön. Ami van – nagykörűi cseresznye –, az viszont gyönyörű.
– A nehézségek ellenére is optimisták vagyunk. Tudjuk, hogy jó az árunk, és el tudjuk majd adni – hangzott el.

Fotó: Mészáros János
A jó áru szerencsére valóban nem hiányzik a szolnoki piac pultjairól. Ottjártunkkor is egymást érték a szebbnél szebb, friss javak, amelyek színeit továbbra is a piros uralja, meglehet, változó árnyalattal: az eper kimenőben – legfeljebb két hétig lehet még kapni –, helyét a cseresznye és a meggy veszi át. Málna még nincs, de heteken belül kapható lesz.
Jól viszik már a dinnyét is, noha még nem a magyart – erről számolt be Skultéti Róbert abonyi kereskedő. De nagy az érdeklődés nála a friss primőrre – paradicsomra, paprikára egyaránt.
Ezek a mostani árak a szolnoki vásárcsarnokban
Ami az árakat illeti: az eper 2000-2500 forintos kilónkénti áron kapható, de lekvárnak valót már 1500-ért lehet venni. Változatos a cseresznye ára: jobbját kilónként 2400-2800 forintért vihetjük, de már 1500 forintos áron is elérhető. Az országban is egyedülálló fajtájú csemegét is kínálnak, a nagykörűi cseresznye kilója jelenleg a legmagasabbak közt van még a szolnoki piacon. Meggyet 1800-2000 forint tájékán szerezhetünk be.
Görögdinnyéből olasz és spanyol termés kapható egyelőre. Ezeket 800 forint körüli áron lehet venni. Sárgadinnyét nagyjából 900 forintos áron. Az egrest 2600 forint tájékán kínálják. Barackból mindenütt spanyolt látni – kilóját 1600 forintért adják.
Fejes káposztát darabonként 400-600 forintért árulnak, kelkáposztát 500 körül. A fejes saláta 350 forintos darabáron vihető. A krumpli ára kilogrammonként 300-nál indul, de 450 is lehet. Új répát 700-800 forint körül árulnak. Széles skálán mozog a paprika ára, 600 és 1200 forintos cédulát is láttunk. A paradicsom tarifája 700-900 forint. Kapható főzőtök, 400 forint környékén. Kikerült a pultokra a kapor is, amelynek csomóját 200-300 forintért tehetjük el.
Piaci körkép, 06.13
Fotók: Mészáros JánosAztán hogy ezek az árak magasak-e vagy sem, mindenki a saját tárcája alapján ítélje meg. Bár elnézve a budapesti piacok árait, Szolnokon nem is tűnik annyira vészesnek a helyzet.