MEZŐGAZDASÁG

2018.05.25. 06:56

Hiába a korszerű géppark, a Jászságban gépszerelő és traktoros hiány van

A mezőgazdasági üzemek számára egyre nagyobb problémát jelent, hogy pótolják azokat a folyamatosan nyugdíjba vonuló, tapasztalt szakembereket, akik a munkagépek működtetését, karbantartását végzik. Nagyon gyorsan szükség volna a fiatalokra ahhoz, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

Banka Csaba

Nincs utánpótlás a szakmában, emiatt nehéz helyzetben vannak a mezőgazdasági üzemek Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Rendkívül kevés a mezőgazdasági gépszerelő és talán még kevesebb a traktoros, ugyanakkor a térség mezőgazdasági cégei tízmilliókat költöttek gépparkjuk korszerűsítésére.

A csúcstechnikával szerelt erő- és munkagépek napi használata azonban gondot okozhat, ha elfogynak a dolgozók, akik működtetni képesek azokat.

Az ősszel Jászberényben megrendezett szakmaválasztó kiállításon részt vevő cégek nem véletlenül igyekeztek bemutatni a fiataloknak, hogy manapság egy traktorvezető munkakörülményei, és nem mellékesen megbecsültsége már alapvetően más, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt.

– Egyértelműen hiányszakma a mezőgazdasági gépszerelő – mutatott rá Tamás Zoltán, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jászberényben működő Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója.

– Ezt támasztja alá az a felmérés is, amit nemrégiben végeztünk a kistérségben.

Az intézményvezető elmondta, a Jászság mezőgazdasági vállalkozásainak vezetői szerint a közeljövőben számos munkatársuk éri el a nyugdíjkorhatárt.

Egyelőre nagyon nehezen megjósolható az, hogy utánpótlás hiányában mihez kezdenek majd. Nem véletlen, hogy egytől egyig támogatnák a szakirányú képzés fejlesztését a térségben.

Nincs utánpótlás a szakmában, emiatt nehéz helyzetben vannak a mezőgazdasági üzemek
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

– Készítettünk egy felmérést a Jászberényi Tankerület általános iskoláinak hetedikes, nyolcadikos diákjai körében – jegyezte meg Tamás Zoltán.

– Ennek tanúsága szerint a megkérdezett jászsági általános iskolások korcsoportjából mintegy hatvanan jelezték, hogy érdekelné őket a mezőgazdasági gépszerelői szakma. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy mind a hatvan diák a következő egy-két évben valóban mezőgazdasági területen kezdi meg tanulmányait, de mutatja, hogy van létjogosultsága az ilyen szakmák képzésének. A szándékunk mindenképp az, hogy lehetőséget teremtsünk az érdeklődő fiatalok mezőgazdasági szakirányú képzésének.

Vonzóvá kell tenni a szakmát

Az anyagiak természetesen ezen a területen is hangsúlyosan jelennek meg. A munkakörülmények javítása mellett elsődleges feladat, hogy a mezőgazdaságban dolgozó munkások jövedelmét is megfelelő szintre emeljék.

– Egyelőre még „kihaló szakmaként” kell tekintenünk a mezőgazdasági gépszerelő, illetve -gépkezelő szakterületre, amin szeretnénk változtatni – mondta Tamás Zoltán. – A munkakörülmények, illetve a keresetek mindenesetre már pozitív irányban indultak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában