Jászkunság

2017.07.25. 12:45

Vonzó lett térségünk a külföldieknek

Itt a családi nyaralások időszaka, amikor sokan terveznek külföldön vagy éppen hazai helyszíneken vakációzni. De közülük kiknek és miért érdekes a jászkunsági megyeszékhely és a vidék?

Hartai Gergely

Forrás: Shutterstock.com

– Vendégeink fele a sportturizmus miatt látogat el hozzánk – mondta Falusi János, a szolnoki Garden Hotel Wellness és Konferencia szállodavezetője. Jelentős létszámban érkeznek ausztrálok, akik közt nagy számban vannak sportolók.

– Népszerű célponttá vált manapság a RepTár, és idén is, a korábbi évekhez hasonlóan, nagyon sokan kértek információkat a Tiszavirág Fesztivál programjairól.

Új látogatók is megjelentek a megyeszékhelyen, míg vannak, akik alig jönnek már.

– Mostanság szlovének is nagy számban érkeznek hozzánk, de számos német turista is gyarapítja vendégkörünket – tette hozzá.

Falusi János elmondta, az elmúlt években az arab országokból is érdeklődtek a szolnoki turisztikai szolgáltatások iránt, idén azonban szinte alig láthatunk arab vendéget a Tiszaligetben.

– Úgy gondolom, a sportkomplexumok rendbe tételével már jó alapokkal építhetünk arra, hogy felélénkül városunkban a sportturizmus, melynek nyomai már most tapinthatók: a külföldiek ugyanis szemmel láthatóan szívesen veszik igénybe az itteni sportolási lehetőségeket.

– Amikor először jártam a városban, a csodálatos zöldövezetek és a nyugalom fogott meg… – emlékezett vissza a nigériai orvostanhallgató, Ifiok Edem, aki szolnoki párjához érkezett a városba.

– A kávézók esti nyüzsgése, a külvárosi kertes házak és a fesztiválok egyedi hangulatot adnak a helyi városképnek. Sajnos, eddig tiszai hajókiránduláson még nem voltam, de egyszer szeretném kipróbálni. Vonzó számomra a nyári fesztiváli hangulat is, de említhetném a helyi ételeket is – fejtette ki.

Forrás: Shutterstock.com

A nagyváros mellett vidéken is találkozhatunk távolról érkezőkkel, bár az itteni településeken alaposan megcsappant a turisták száma.

– Kőröstetétlent előszeretettel ejtik útjukba a kerékpáros turisták, de kevés külföldi van már köztük. Tíz évvel ezelőtt ez teljesen másként volt – meséli Pásztor Imre polgármester. – A külföldiek közül jellemzően német és holland kerékpárosok időznek el szívesen a faluban – hangsúlyozta.

Főleg hollandok jöttek a faluba

Jászkarajenőn számos külföldi vásárolt tanyát a rendszerváltást követően, akik nagyrészt hollandok voltak…

– Nehéz megmondani, hány telepes vett ingatlant az elmúlt években, de mondhatjuk, egyre többen érdeklődnek az itteni környezet iránt. A fő vonzerő pedig nem más, mint a tanyasi nyugalom és az alföldi táj – fejtette ki Palya István polgármester, akitől korábban azt is megtudtuk, az új tanyasiak időközben kitűnően beilleszkedtek a faluban, többen azóta magyarul is jól beszélnek már.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában