Időjárás

2024.09.13. 07:00

Jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk pénteken

A szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, amelyet sok helyen erős, a Dunántúlon pedig viharos lökések kísérhetnek.

Szoljon.hu

A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint pénteken nyugat felől tovább növekszik és vastagszik a felhőzet. A nap első felében keleten még előfordulhat napsütés, de délutánra már ott is erősen felhős vagy borult lesz az ég, hasonlóan az ország többi részéhez. Sok helyen várható eső, zápor, és keleten akár zivatarok is kialakulhatnak. Jelentős mennyiségű csapadék valószínű. A szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, amelyet sok helyen erős, a Dunántúlon pedig viharos lökések kísérhetnek. Délután 10 és 28 Celsius-fok között várható, nyugaton hűvösebb, keleten viszont melegebb lesz.

időjárás
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

A portál azt is írja, hogy számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket. A frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak. Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!