NAGYKÖRŰ

2018.10.25. 16:22

Ittas vezetésért elvették a jogsiját, hazugsággal próbálta visszaszerezni

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség ez év október 9-én bíróság elé állított egy nagykörűi férfit közokirat-hamisítás bűntette miatt. Az ügyről Balázsné dr. Busku Terézia, a megyei főügyészség sajtószóvivője számolt be hírportálunknak.

Mészáros Géza

A férfivel szemben korábban ittas járművezetés miatt büntetőeljárás indult, melynek keretében a rendőrség elvette a járművezetői engedélyét. A férfi március 26-án megjelent Szolnokon, a megyei kormányhivatal járási hivatal kormányablakánál, és ott olyan nyilatkozatot tett, hogy a vezetői engedélye elveszett.

E jelzés alapján a vezetői engedélyével kapcsolatban a közhitelesnek minősülő nyilvántartásba az „elveszett” bejegyzés került, mely így valótlan tényen alapult.

A Szolnoki Járásbíróság a vádlott bűnösségét megállapította, és őt közokirat-hamisítás bűntette miatt kétszázhatvan napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Megállapítva egyúttal azt is, hogy egy napi tétel összege ezer forint, azaz összesen kétszázhatvanezer forintot kell fizetnie a vádlottnak.

Az ítélet jogerőre emelkedett, ellene senki sem jelentett be jogorvoslatot – tájékoztatott a fejleményekről a megyei főügyészség sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában