TISZAZUG

2020.01.19. 11:30

Négy hónap alatt legalább kilencszer lopott

A Kunszentmártoni Járásbíróság kilenc rendbeli lopás vétsége miatt 1 év 7 hónap börtönre ítélt egy húszas éveiben járó fiatalembert.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Az illető 2018. decembere és 2019. áprilisa között eltelt négy hónapban bizonyíthatóan kilenc lopást követett el Tiszaföldváron. Két asszonytól az utcán csente el értékeit, lopott kerékpárokat, elektronikai üzletből GPS-készülékeket, dohányboltból likőrt és élelmiszerboltból is.

A férfi 2018. december 9-én délután a nyílt utcán kikapta az egyik kerékpárját toló asszony kerékpárkosarából a bevásárló táskát, majd másnap délelőtt, miközben kerékpárjával egy szintén bicikliző másik hölgyet előzött, átnyúlt, és az asszony biciklikormányra akasztott táskájából kivette a pénztárcát. Két hónappal később, 2019. február 25-én délben az egyik élelmiszerboltban egy doboz mosószert és nyolc doboz csokoládét rejtett a ruhájába, majd fizetés nélkül távozott. Másnap délelőtt pedig az egyik elektronikai üzletben egy GPS-készüléket vett ki az üvegezett vitrinből, kiemelte a dobozából, a ruhájába rejtette, majd az üres dobozt az egyik polcra rakta, és távozott.

Egy héttel később, március 2-án délután az egyik dohányboltban, az eladó elfoglaltságát kihasználva, a pult melletti polcról egy üveg likőrt emelt el, és rejtett a kabátjába, mielőtt távozott. Két nap múlva, március 4-én délután a Kossuth útról egy lezáratlan, őrizetlenül hagyott kerékpárt vitt el. Három héttel később, március 30-án pedig visszament az elektronikai üzletbe, hogy egy újabb GPS-készüléket lopjon, de az üzlet tulajdonosa tetten érte. Ez sem tántorította el azonban attól, hogy egy héttel később, április 7-én délután a Malom útról elvigyen egy újabb lezáratlanul és őrizetlenül hagyott biciklit, két nap múlva pedig egy másik helyi élelmiszerboltból sajtot lopjon.

Az ügyben 2019. október 8-án emelt vádat a Kunszentmártoni Járási Ügyészség. A Kunszentmártoni Járásbíróság 2020. január 7-én előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott beismerte a bűncselekmények elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság ítéletet hozott. A fiatalembert, aki többször állt már bíróság előtt, kilenc rendbeli lopás vétségében mondta ki bűnösnek, amiért 1 év 7 hónap börtönre ítélte, mintegy 35 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, és két sértett javára 33 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vette – tájékoztatta hírportálunkat a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában