Felhívás

2020.02.29. 19:00

Tartozásról szóló levelekkel próbálnak csalni megyénkben is

Tavaly több száz olyan bűnözőt fogtak el a rendőrök, akik szolgáltatókra hivatkozva csaltak ki pénzt az emberektől.

Az elmúlt évben az E.On, év elején a Magyar Posta, néhány napja a Nemzeti Közműszolgáltató jelezte, hogy ismeretlenek megtévesztő, hivatalosnak látszó levelekkel próbálnak kisebb-nagyobb összeget szerezni az ügyfelektől. A csalók az üzenetben legtöbbször egy nemlétező tartozásra utalva, a bankkártya adatokat igyekeznek megszerezni. A helyszínen tevékenykedő, lakásba becsengető tolvajok sem tűntek el teljesen. Célpontjuk elsősorban az idősek, egyedül élők – tájékoztatta hírportálunkat a Tiszamenti Regionális Vízművek.

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. csatlakozva a szövetség intelméhez, arra hívja fel a figyelmet, hogy munkatársaik általában megrendelésre és előre egyeztetett időpontban, az ügyfél kérésére mennek házhoz. A dolgozók minden esetben céges logóval ellátott munkaruhát viselnek. Fontos tudni, hogy készpénzt kizárólag mellékvízmérő csere valamint fagyott vízóra cseréje esetén fogadhatnak el, ekkor azonban kötelesek készpénzbevételi bizonylatot adni a fogyasztónak. Ha pedig bármilyen más, soron kívüli ellenőrzésre vonulnak ki, úgy a helyszínen céges nyomtatványt, jegyzőkönyvet kell kitölteniük az elvégzett munkáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában